Tudod, azon gondolkoztam, milyen is az igazi szerelem. Olyan szörnyen összetett, bonyolult és sokrétű, hogy időnként úgy érzem, nem is vagyok igazán tisztában azzal, hogy mi is ez pontosan. Azt hiszem érzem, mit is foglalhat magában, de valahogy elmagyarázni még sem tudnám. Megfejthetetlenné teszi az a sok érzelem, ami egyszerre röpíthet fel a magasba vagy taszíthat a mélybe. Ha úgy érzed, te azok közé tartozol, akik ezt tudják kezelni vagy irányítani, szerintem tévedsz. Nem ismerek olyan embert, aki képes bármit is kezdeni a szerelemmel azon kívül persze, hogy élvezi vagy épp harcol az ellen, hogy gyötörje őt a kesernyésen édes, őrjítő szerelem. Mert őrjítő is. Persze nem jó értelemben, mert mikor mardos a fájdalom, vagy az idegesség, ami a tehetetlenségből fakad, mert nem tudod azt tenni amit szeretnél, valami hajhullató gyötrelem ölel át, amin nem tudsz túl lépni.
Szeretnél? Persze, hogy szeretnél.

Tudod, ez az a mélyről jövő érzés, amire azt mondják, megszoksz vagy megszöksz. Elfogadod minden szépségével és keserűségével a mégis gyönyört adó szerelmet, vagy eldobod, mert nem bírod az öröm mellett szerzett fájdalmat elviselni. Egy dolgot sose felejts el: megfutamodni gyáva dolog, a szerelmet eldobni pedig a legnagyobb őrültség. Így megy ez, míg le nem csendesedik az erdőket égető tűz... ne aggódj, valami úgy is történik, hiszen egy dolog biztosan állítható a szerelemről: eseménydús. Elmúlhat, fellángolhat, de le is nyugodhat... persze csak annyira, hogy ne kergessen az őrületbe.