Közérdekű információ

Kedves, hogy az emberek mennyire aggódnak, amikor valami "baj" történik, de valójában mindezzel csak egy probléma van:
KURVÁRA UTÁLOK SZENVEDNI! Sajnos nincs bennem azaz indíttatás, hogy mások szeme láttára akadjak ki, az egyedül szenvedés bejövősebb, így semmi kedvem emberkékkel együtt rágódni a 'sanyarú sorson, amit túl kell élni'.

Csak azzal akarok beszélgetni, aki el tud vonatkoztatni a gondjaimtól, pont elég akkor szomorúnak lennem, amikor egyedül vagyok.

Azt is utálom, ha más szenved, nem még ha én..

I really don't wanna think about everything

Swimming in the sea of my memories

Lettek újévi fogadalmaim, bár egyiket sem tudtam megvalósítani, hiába vagyunk már a kilencedik hónapban, sőt, valószínűleg nem is fogom. Vagyis csak félig.
Most viszont ismét szükségem lenne fogadalmakra, de nem az új év miatt, hanem az új élet miatt.
Eljött az idő gyökeresen változtatni, lehetőségem sincs arra, hogy ez ne történjen meg, annyit tehetek, hogy nem hagyom sodorni magam az árral, ami talán rossz irányba vinne.

KÁOSZ AMIGOS

Lehet egyáltalán jól cselekedni? Biztosan lehet, de nekem nem sikerült, mintha minden lépésemmel rombolnék mindent magam körül. Új élet.

Új élet, nem akarlak.

Épp az előbb olvastam el, amit "szerelem" címszó alatt írtam. Heh. Szerelem. Igen, szép dolog. Nagyon szép dolog. Pokolba taszít, vagy mennybe juttat. Felváltva. Dobál. Elszédültem és hányingerem lett. Hánytam. Beteg vagyok. Lekerültem a pokolba és nem tudok felmenni.
Szerelem.

Azt hittem, én balga, nem is tudom, hogy lehettem olyan naiv! Lehet, a sok disney rajzfilm és amerikai romantikus szarok hazugsága és a szappanoperák ébresztették bennem azt a hitet, tudatot, elképzelést, NEM TUDOM MIT, hogy a szerelem mindent legyőz. Időt, távolságot, épp ami az útjába kerül, hiszen bármi történhet, ha szeretsz valakit, érdemes küzdeni.

Aha. Hasztalan. Hazugság.

Hazudtak nekem. Azt hiszem összetört bennem valami, ami eddig fénylett és erőt adott. Azt hiszem kitéptek egy darabot a szívemből erőszakkal és elvitték magukkal, hogy soha-soha ne felejtsem el milyen szeretni és mi a velejárója. Nem teszem. Soha többé nem felejtem el, hogy mit jelent a mennybe és a pokolba kerülni. Nem biztos, hogy jobban cselekszem, sőt, biztos vagyok benne, hogy újra elkövetném ugyanazokat a hibákat, csak most úgy, hogy tisztában vagyok az összes döntés következményével.

Az a fránya szív. Olyan okos az ész, annyira tudja mire van szükség, de miért a szív az erősebb? Ő is tudja mire lenne szükség, csakhogy azt nem lehet. Hogy múlik el a szerelem? Ha nem tápláljuk? Ha nem gondolunk az illetőre? Ha igyekszünk másra koncentrálni? Hogy kell elmulasztani egy világokat pusztító szerelmet, ha már lejárt az ideje? És mindezt hogy kell akarni?

Piciny ész, kapcsolj be és segíts meg, egyetlen reményem vagy, nélküled elveszek.

Elmerengtem az emlékek tengerében. Miért van az, hogy valami véget ért és hiába volt jó, baromira fáj? Elvileg értékelni kellene azt, hogy akkor tutijó volt, nem pedig siránkozni, hogy vége. De én ilyet nem tudok. Francos ragaszkodás.

Menj, menekülj, fuss, vissza se nézz és egyszer jobb lesz! De nem marad tüske? Se szilánk se semmi, ami fájdalmat szül? Minden elmúlik? Olyan új ez az egész, nyomtalanul is lehet új életet kezdeni? Vagyis nem kezdeni, hanem élni. Mi ez az egész? Nem ismerem ezt az utat és nem szeretném végig járni. Nem ismerem azt a szót, hogy vége. Tényleg nem.

Gyógyulj meg szív, mert szükség lehet még rád.