Elválás

Életemnek (remélhetőleg) még csak úgy a 20-25%án vagyok túl (neem, én nem akarok 100 évig élni, nem állna jól nekem) de a költözködés és az azzal járó mókák minden apróságával tisztában vagyok, sőt, mély tapasztalataim vannak, ebből kifolyólag állíthatom: a lakás olyan, mint egy szerelem. Évekig együtt vagytok, tökéletes a harmónia, de lassan ráébredsz, hogy már nem fértek el egymás mellett, így tovább kell állni. Vagy egyszerűen csak találtál egy jobbat. A költözködés fájdalmas, az utolsó éjszaka álom nélküli és nosztalgikussá váló. Mikor pedig az üres lakásban állsz, próbálod az elmédbe zárni a jól ismert terület minden szegletét, kinézel utoljára az ablakon, megnézed, milyen is a kilátás, tudva, hogy ugyanazt a területet, amelyiket bármikor megnézheted újra, már még sem lesz ugyanolyan, mert egész más szögből látod. Így többször nem láthatod. Már nem lesz ugyanolyan.
Az új lakásban az első éjszaka hasonlóan telik, mint az utolsó a régiben, álmatlanul, elmélkedve: vajon jó ötlet volt-e elköltözni, milyen lesz az új helyen, lesznek-e olyan szép emlékeim, mint a régiben. Az elkövetkezendő napokban emberektől függően két dolog történhet:

1. sajnálod a régi lakásod, már most hiányzik, próbálod megszokni az újat, de nehéz, mert idegen és ismeretlen, te pedig a régi megszokott otthonra vágysz, így próbálod is megteremteni a megfelelő atmoszférát, ami vagy sikerül, vagy nem.

2. marhára örülsz, hogy végre túlestél a költözésen, hogy új lakásod van és otthagyhattad a régit és gyorsan szervezel egy házibulit. Ne hidd, hogy piásan nem törnek rád a régi emlékek! A múlt mindig szép, akárki akármit mond!

Évekkel később már biztosan élvezed az új kérót, pont olyan, amilyet megálmodtál, tetszik minden, tágas, meleg, barátságos, de hidd el, ha eszedbe jut a régi, boldogan fogsz rá visszagondolni.
Kiheverni sosem lehet, ha igazán jól érezted magad, de túllépni talán igen.

Nos, ez az én tapasztalatom. Legalábbis így gondolom. Talán a tapasztalat túlzásnak hangzik! Ilyen jellegű tapasztalatot nemszeretnékszerezni:$