Weird

Miért van az, hogy az ember lánya megfeledkezik a jót elmesélni? Mindig mindenki csak panaszkodik! Félreértés ne essék, most nagyon is magamról beszélek. Belegondoltam, hogy csak akkor írok bejegyzést, amikor rossz a hangulatom, történt valami óriási dolog, vagy annyira unatkozok, hogy már végképp nem tudok mit kitalálni és ez BOSSZANTÓ! Szégyellem is magam, rendesen!
Elfelejtek beszámolni akár saját magamnak is arról, hogy milyen érdekes és izgalmas volt a januárom (leginkább a vizsgaidősuck után természetesen :P ) és a február is! Mennyi jó buli volt, keresztelő, FELKÉRÉSEK ( óóó igen, bébi! ), a névnapozás (amikor egy nagy kopasz bácsi feje megjelent a lábam között és a nyakába vett anélkül, hogy lehetőségem lett volna ellenkezni - mert ez is csak velem történhet meg) és persze maga a tény, hogy előrébb léptem. Nem is egy lépésről beszélünk, bár pontosan nem tudom mennyit, de azt igen, hogy sikeresen egynél többet léptem előre.
Persze még mindig nem vallhatom magam magabiztosnak, sokat vacillálok és kételkedek, hajlamos vagyok rettentően kétségbeesni bizonyos dolgokkal kapcsolatban, de azt hiszem ha levetkőzném magamról ezeket, nem hívnának kicsi zöldnek :P
Remélem, hogy nem csinálok hülyeséget ijedtemben és nem bántok meg olyat, akit nagyon nem akarok. Egyszer majd felnövök. Egyszer.

Fura is, pont ezen gondolkodtam ma, mármint azon, hogy ha egyszer felnövök.. hm. Az akkor fog bekövetkezni, amikor nem tudom megnyalni az orromat. És onnan fogom tudni, hogy nem tudom, hogy nem is próbálom meg...
Szeretek bolondos lenni.