kinyit.körbenéz.rendetrak.becsuk.eltesz.elfelejt.

Azt hittem ugyanaz vagy legalábbis nagyon hasonló történt velem, mint évekkel ezelőtt, mielőtt megérkezett volna hozzám az, akivel olyan sokáig olyan jó volt.
Azt hittem, hogy az, aki hasonló érzést tudott kiváltani belőlem, mint az előző, most visszatér az életembe és itt is marad. Végre, zavartalanul. Hogy lehetne valami zavartalan, ha a szíve máshol van és úgy tűnik nem is akarja, hogy ne ott legyen?
Puszta képzelgés az egész? Megint mély álomba ringattam volna magam, ahonnan arra ébredek, hogy bilibe lóg a kezem?
Azt hittem ez nem csak fikció. De miért hittem? Tudtam, hogy az.

Azt hiszem hülye vagyok. Ismertem a szabályokat, és a saját érzelmi csapdámba estem bele.
Azt hiszem baromi csalódottnak érzem magam, pedig gyűlölöm ezt az érzést.
Azt hiszem, tudtam volna újra szeretni, pedig ezt aztán főleg nem gondoltam volna a közeljövőben.
Azt hiszem nem kellene más bánatára alapoznom az örömömet, még ha nem is én vagyok az ok.
Azt hiszem el kellene felejteni ezt az egészet, mert butaságok kavarognak bennem.
Azt hiszem megint elbuktam valamit.
Azt hiszem fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznom, mint a buta kis szívemmel, ami a kis magányában annyira meghülyült, hogy képzeleg.

Azt hiszem ezt is fogom tenni.

Still 13

Még mindig 13 évesnek érzem magam. Szerelmes lettem. Plátói szerelmes. Szerelmes lettem abba a srácba, akit 6 éve neveztem ki a plátó szerelmemnek. 6 éve! Nevetségeeeees! Égetnek a saját lángjaim, mert egy buliban kaptam tőle 2 puszit és beszéltünk 2 mondatot. :D kinevetem saját magam.
Előbb a Blue, most Jobbláz. Hm.

De majd kialszom.. vagy kinövöm.. Oh, God, please give me back my brain!

Mistake

... Verejtékes homlokkal, szívfájdító érzéssel ébredtem, tudtam, hogy mostantól semmi sem az lesz, ami eddig volt, megint rossz döntést hoztam. Rossz álom volt. Újra hatalmába kerített a csalódottság és a megbántottság érzése. Nem azzal van a gond, ha valakinek nem számít a másik, hiszen van olyan, hogy nem alakul ki semmi benned a másikkal kapcsolatban (azt mondják, van olyan), de azért humánusnak azt hiszem lehetne lenni. Ez valami olyasmi, mint az, hogy valaki, aki esetleg kellemetlen, távoli ismerős, nem köszönünk és én ezt képtelen vagyok megérteni. Nem akarok én senki olyannal leállni beszélgetni, de egy "sziá"ban mi a sok?! Az ismeretség jele a köszönés, nem pedig a haverságé, egyszerűen nem fér a fejembe, miért kell bunkónak is lenni és pont így nem értem azt sem, hogy attól, hogy valaki nem tartozik a Fontos kategóriába, miért kell úgy bánni vele, mint a kutyával. Ő a kutyával is így bánik, nem a cirógatós fajta.

Hiba volt. Rosszul döntöttem. Nem tudom, hogyan tovább, az új szabályaim, amiket felállítottam dugába dőltek. Értelmét vesztette az egész. Tényleg nem tudom, mi lesz a következő lépés, baromira meg vagyok bántva és újra önértékelési gondjaim lettek. Azt hiszem már pont megszerettem... mocsok egy érzés. mocsok egy állat.

what a fuckin' huge mistake!