Modern kor

Kisebb megvilágosodásom volt valamelyik nap hazafelé a buszon, mikor épp a világmindenség szerves részein elmélkedtem.

Túl modern nekem ez a világ. Olyan marha jól sikerült a keresztény énem kifaragása, hogy totál konzervatív lettem. Azaz vagyok. Valahogy így sikeredtem a sok templomba járás és egyéb jókislányoskodás közepette. Időnként elszégyellem magam, hogy mennyire undorítóan erkölcsös vagyok, idegesítően jól tudom a tutit és ezt szeretem is másokkal megosztani (mások örömére és az én hátrányomra). Papolok, mint egy pap és néha úgy élek, mint egy remete. Mit lehet erre mondani? Mindennek tudatában vagyok, de úgy érzem képtelen vagyok ellene cselekedni.
Mintha nem passzolnék ezzel a leszbi-transzi-bi-love&peace világgal annyira, hogy jól meglegyünk.
Persze ellentmondások nélkül mit sem ér az egész: hiába a hűséges feleségtípus vagyok, mint a 19. században élők, a szám mégis kinyílik, na meg a bicska is a zsebemben a hímsoviniszta dumáktól és kiváltják belőlem az elviselhetetlen feministát, ami még az időszakos okoskodásnál is borzasztóbb.
Az utóbbi években változtam, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy jó irányba. Valahogy eddig kevesebb gondom volt az emberekkel, most egyre csak meggyűlik velük a bajom és egyre inkább nem találom a közös hangot senkivel. Út közben ufóvá váltam? Megeshet. Ki tudja mi történik az ember lányával éjszaka, amiről nem tud. Mert, hogy a szúnyog megcsípi, az biztos.. de ez semmi azokhoz a misztikus, emberfeletti erőkhöz képest, mint amiket elképzelek.

A leginkább persze az zavar, hogy nem zavar a vallásos énem, csak szokatlan a kortársaimhoz viszonyítva... meg is szeretnék változni meg nem is... végül találtam egy lehetőséget, ami egyenlőre kielégíti mindkét énem. Bizony, nagy lépésre szántam el magam: hajat festetek én, a konzervatív lány, aki utálja az újdonságokat és a változásokat, ha tehetné élete végéig hordaná a kedvenc cipőit (ha nem mennének tönkre, így csak addig hordom, amíg le nem szakadnak a lábamról...) és a kedvenc szava a NEM.
Majd megmutatom a változást, ezzel megnyugtatva magamat, hogy csináltam valamit.

Elhatározás

Mától fap*na leszek!










.... már most elbuktam...

Beautiful world

Itt élek Európa szívében, várom a megváltást, de a nagykapunál ki van téve a "Leltározunk" tábla, így most épp hagyják, hogy a világ a jelenleginél is jobban elboruljon.

Belém rúg a főnököm, hazajövök, belerúgok a páromba, erre ő belerúg a gyerekbe, aki felrúgja a kutyát. Ezt imádom! Igazi magyar mentalitás! A problémamegoldó készségünk magába foglalja az összes többi országét! Persze kiszemezgetve belőle a negatív érzetet adó tulajdonságokat.

Nos, ez nem az élet habos oldala...

A kedves, a cuki és a szemét

Van, akit kicsit szeretünk, van akit közepesen és van akit nagyon... csúnya dolog a megkülönböztetést, de most mit tegyek?
A kedves aranyos, szeressük, pont ezekért a tulajdonságokért, de néha fárasztó még elviselni is a kedvességet. A cuki az cuki, de ez sem mindig pozitív jelző, hiszen a jóból is megárt a sor, basszus kulacs!... a szemét meg pont azért mert egy züllött, rakoncátlan kis huncut fajzat, imádni való. Olyan... utálom és szeretem. A francba az emberek bírálásával! Attól még, hogy jófej vagyok, nem jelenti azt, hogy szeretek is.

... és ne utánozz, te balfék! Ez nem szép a demokráciában!

Copy II

Ahogy szálltam le a buszról már hazaérkezve elment mellettem három lány, max 1-2 évvel lehettek fiatalabbak nálam.. azt hiszem.. bár manapság már nehezen meghatározható bárkinek is a kora (modern világ..) és 1-2 szót pont elkaptam a beszélgetésükből.. "háth igen, már szakítottunk.. - de akkor nem teheti meg, hogy..." régen mi is így beszéltünk. Annyira távol állt ez már tőlem.. hogy lejárunk bandázni és kibeszéljük a világot, kezdve a pasikkal.. valahogy soksok évvel idősebbnek éreztem magam.. pedig tudom, hogy nem vagyok az.. a mai nap élő példa volt, hogy tudjam, nyugalom, még mindig nem vagyok felnőtt.
Mégis időnként fényévekre érzem magam mások helyzeteitől. A gyerekes megoldások, amiket pár évvel ezelőtt még én is használtam, de ma már sokkal praktikusabb megoldásokat találok saját gondjaimra.

Mikor a kedves, kultúrált férfinemzedékek bunkó módon bámulnak úgy tűnik felnőttnek nézek ki.. mégsem érzem magam annak. Se testileg, se lelkileg. Átmenet vagyok, ami megengedi még, hogy legyenek hülyeségeim és hogy ne kelljen minden helyzetben bölcsnek lennem. Ami jó dolog, mert szerettem gyerek lenni. Most is szeretek, csak valahogy már nem az igazi. Már nem élvezem hajukárszni a "álompasikat" és égetni magam minden élő és mozgó dolog előtt. Már nincs szükségem reflektorfényre ahhoz, hogy jól érezzem magam.

Furcsa, mert míg egyes helyzetekbe mindig gyereknek érzem magam, máskor könnyedén megtudok oldani (természetesen még csak) kisebb dolgokat, amik büszkévé tesznek.
Szeretném, hogy ahogy idősödök, egyre bölcsebb legyek. Szeretnék példakép lenni, mikor már öregszem, hogy érezhessem, még mindig szükség van rám. Szeretnék bölcs szülő lenni, aki ellátja gyermekeit okosabbnál okosabb tanácsokkal, amik kimentik őket a nehéz helyzeteikből. Nem akarok egyre irigyebbé válni a fiatalabbakra, amiért nekik még csak kezdődik az élet, felettem pedig egyértelműen eljárt. Nem akarom a gyerekemet büntetni emiatt a természetes dolog miatt.
Nem tudom mi vár rám később, nem tudom meddig élek és mi jön utána. Egyesek szerint a halál után vessző van.. én nem hiszem.. örülnék, ha az élet újrakezdődne, miután lejárt. Mindenki kapna még esélyt, hogy úgy éljen, ahogy szeretne és ez másoknak is megfeleljen. Mint ahogy szubjektív a jóság, minden más is az.. nem hinném, hogy létezik menny és pokol. Nem hiszem, hogy elválasztják az embereket, mert van valaki aki mindenki felett rendelkezhet.. érdemes hinni valakiben, érdemes azt hinni, hogy van miért élni, de nem hinném, hogy ez a mennyország és a pokol lenne, mert a világ nem csak fekete és fehér.. de remélem nem az élet az egyetlen hely, ahol lehet bizonyítani..

Mindemellett persze élénken él bennem a remény, hogy van igazságszolgáltatás, nincs se negatív se pozitív diszkrimináció és ha már nem is indul mindenki ugyanonnan, legalább érjenek ugyanoda.
Bár talán ez így is van.. hiszen ugyanúgy meghal mindenki, eltekintve attól, hogy egy szemétdombon vagy egy 5 csillagos szállodában született....és ugyanabba a földbe kerül mindenki...

Copy I

Mostanában annyira tompa az agyam.. sokszor vannak leírható gondolataim, de olyankor sosem vagyok blogközelben. Valahogy sosem jutok el odáig, hogy megfogalmazzam ami a fejemben van.,. ez csak egy leeresztett megjegyzés lesz..
Már megint szétfeszítenek az érzelmeim.. annyira..annyira.. idegesítő ám, hogy nem találom a megfelelő szót mit is érzek.. és miért.. miért szeretem? Mert mindenkinél külön(c)legesebb és nem szeressük az átlagost? Mert édes, tündéri és imádnivaló? Mert nála bölcsebb embert nem ismerek? Rendben, néha kis hülye tud lenni de azt külön imádom:) naiv,durcás,játékos kisfiú. Vagy mert esküdni mernék, hogy nincs nála bátrabb és erősebb ember a világon? Elvakult lennék? Meglehet. Szeretem így látni. Nem, nem tartom tökéletesnek. Csak számomra megfelelő.
Nem tudom meddig maradhatunk még együtt és mindig imádkozok azért, hogy az élet ne szakítson el egymástól.. de akárhogy is lesz, mindig szeretni fogom. Nem fog úgy eltelni nap, mikor nem gondolok rá, ha beszélni nem is fogok tudni vele. Bár talán ebben a modern világban ennyi még elintézhető.. vagy.. nem is tudom mi lenne a jobb.. de nem is akarok ezen gondolkodni.. most az enyém.. és boldog vagyok.. és mindent megteszek azért, hogy boldoggá tegyem..
Most már tényleg zárom soraim és próbálom csak annyira felébreszteni magam a mámoromból, amennyire kell: hogy a hétköznapok hétköznapok maradjanak.

Agyrém

Zártak már össze marhákkal? Nagyon aranyos jószágok, de nem az értelmiségi állatok közé tartoznak. Isten állatkertjében arra teremtettek, hogy bután rágcsálják a füvet. Másra nem is jók. AKKOR MINEK JÁRNAK ISKOLÁBA?!

Megnyilvánulások:

- Háát, tudom, hogy most ezért a fiúk kinevetnek, de a múltkor, amikor megvettem a Bucimacit...
- Te még olvasol Bucimacit?
- Igen, mert nagyon szeretem a meséket!


A meséket.. én is szeretem őket, nincs jobb szövege a Dzsininél senkinek, Ariel éneke ezer másik sellőn is túl tesz, Mufasa magyar hangja pedig hátborzongatóan jó és persze Timon és Pumba énekei a legjobbak, de azért azt a ronda kék medvét már legalább 15 éve kinőttem! Sőt! Kiskoromban sem szerettem!

- Van két bátyjám és egy kutyám..

Megtanultunk helyesen írni.
Az értelem sugárzik a népből, de olyan mértékben, hogy a fénysugár elvakít (mert sötét van), az agyam pedig felrobban!
Ijesztő! Ilyen az átlag magyar? Túlteljesítettüünk!
Mi lesz velünk? Mi lesz az országgal, ha mindenki ilyen borzasztóan buta? Elkeserítő a helyzet. Pont ezért utálok itt lenni és utálom ezt az egészet. Szép kis közösség, mondhatom!
Várom a következő elmetépő húzásukat...

...így múlik el a világ dicsősége...