Copy II

Ahogy szálltam le a buszról már hazaérkezve elment mellettem három lány, max 1-2 évvel lehettek fiatalabbak nálam.. azt hiszem.. bár manapság már nehezen meghatározható bárkinek is a kora (modern világ..) és 1-2 szót pont elkaptam a beszélgetésükből.. "háth igen, már szakítottunk.. - de akkor nem teheti meg, hogy..." régen mi is így beszéltünk. Annyira távol állt ez már tőlem.. hogy lejárunk bandázni és kibeszéljük a világot, kezdve a pasikkal.. valahogy soksok évvel idősebbnek éreztem magam.. pedig tudom, hogy nem vagyok az.. a mai nap élő példa volt, hogy tudjam, nyugalom, még mindig nem vagyok felnőtt.
Mégis időnként fényévekre érzem magam mások helyzeteitől. A gyerekes megoldások, amiket pár évvel ezelőtt még én is használtam, de ma már sokkal praktikusabb megoldásokat találok saját gondjaimra.

Mikor a kedves, kultúrált férfinemzedékek bunkó módon bámulnak úgy tűnik felnőttnek nézek ki.. mégsem érzem magam annak. Se testileg, se lelkileg. Átmenet vagyok, ami megengedi még, hogy legyenek hülyeségeim és hogy ne kelljen minden helyzetben bölcsnek lennem. Ami jó dolog, mert szerettem gyerek lenni. Most is szeretek, csak valahogy már nem az igazi. Már nem élvezem hajukárszni a "álompasikat" és égetni magam minden élő és mozgó dolog előtt. Már nincs szükségem reflektorfényre ahhoz, hogy jól érezzem magam.

Furcsa, mert míg egyes helyzetekbe mindig gyereknek érzem magam, máskor könnyedén megtudok oldani (természetesen még csak) kisebb dolgokat, amik büszkévé tesznek.
Szeretném, hogy ahogy idősödök, egyre bölcsebb legyek. Szeretnék példakép lenni, mikor már öregszem, hogy érezhessem, még mindig szükség van rám. Szeretnék bölcs szülő lenni, aki ellátja gyermekeit okosabbnál okosabb tanácsokkal, amik kimentik őket a nehéz helyzeteikből. Nem akarok egyre irigyebbé válni a fiatalabbakra, amiért nekik még csak kezdődik az élet, felettem pedig egyértelműen eljárt. Nem akarom a gyerekemet büntetni emiatt a természetes dolog miatt.
Nem tudom mi vár rám később, nem tudom meddig élek és mi jön utána. Egyesek szerint a halál után vessző van.. én nem hiszem.. örülnék, ha az élet újrakezdődne, miután lejárt. Mindenki kapna még esélyt, hogy úgy éljen, ahogy szeretne és ez másoknak is megfeleljen. Mint ahogy szubjektív a jóság, minden más is az.. nem hinném, hogy létezik menny és pokol. Nem hiszem, hogy elválasztják az embereket, mert van valaki aki mindenki felett rendelkezhet.. érdemes hinni valakiben, érdemes azt hinni, hogy van miért élni, de nem hinném, hogy ez a mennyország és a pokol lenne, mert a világ nem csak fekete és fehér.. de remélem nem az élet az egyetlen hely, ahol lehet bizonyítani..

Mindemellett persze élénken él bennem a remény, hogy van igazságszolgáltatás, nincs se negatív se pozitív diszkrimináció és ha már nem is indul mindenki ugyanonnan, legalább érjenek ugyanoda.
Bár talán ez így is van.. hiszen ugyanúgy meghal mindenki, eltekintve attól, hogy egy szemétdombon vagy egy 5 csillagos szállodában született....és ugyanabba a földbe kerül mindenki...