Miért nincs olyan...

Tudtam ám, hogy amikor sakkozunk nem lehet csak a legprofibbaknak (talán) győzelmet aratni áldozat nélkül, viszont az élet nem egy sakk mérkőzés! Miért kell valaminek mindig elromlania, ha bizonyos dolgok megjavulnak?

Túl sokat foglalkozunk azzal a bizonyos mérleggel az egyensúly miatt: van munkám - de annyira fárasztó, hogy ráviszem a sulit - de kell a pénz és jó is lesz, ha lesz, mert sok egyéb gondot megold - a sulival a meló annyira sok, hogy semmire sem marad időm - pedig szerelmes vagyok és vele akarok lenni - ami megint csak a suli ellen voksol --> a családdal is. egyik szemem sír, a másik nevet. Az egyik oldalról kilátástalan minden, a másikról öröm és boldogság van.

Megzavarodok.

Na térjünk csak vissza: szerelmes vagyok. Ezt állítottam. Én. Hosszú idő óta. Szerelmes. Néha úgy érzem elhamarkodott kijelentés, pedig tudom, hogy nem az. Ismét tudok hinni, megolvadt a jég a szívemen és múlik a keménység, de félek komolyan boldog lenni.

Hm. Egyszer nekem is összejöhet!

Néha úgy érzem gyenge vagyok és nem fogok kibírni semmit, hogy túl nagyok a súlyok a vállamon és egyszer összecsuklok.. néha pedig biztos vagyok benne, hogy bármire képes vagyok - mert megerősödtem és folyamatosan erősödök, jobban elememben vagyok, mint valaha- persze, hogy fáradok, hiszen 3x annyi mindent csinálok, mint eddig bármikor. És most van is aki segít, mellette még inkább növekedik bennem a magabiztosság, hogy menni fog. Akarom, hogy menjen. minden.minden.minden. És fog is, bassza meg!

Pure soul - sunrise

Kellett egy hónap, mire lenyugodott a lelkem, de örülök, hogy eljutottam idáig.

Most tisztán játszok. Fura, az elmúlt hetekben derült ki számomra, hogy mennyire megváltoztam a régi énemhez képest. Mintha megkeményedett volna a szívem, de megnyugodtam, mert mégiscsak képes vagyok érzelmeket produkálni, még ha igyekszem is eldugni őket a világ elől.

Hatalmába kerített az az érzés, amikor tudom, meg kell tennem valamit, akármi lesz, akármennyire is pórul járhatok, akármennyire is fájhat, mert megéri. De nem akarom bevonzania rosszat, hiszek magamban és hiszek abban is, akiben illene hinnem, hogy értelme legyen az egésznek. Van, hogy nincs jó vagy rossz döntés, csak cselekszel.

Nos, én most pont ezt teszem.

Another life

Megváltoztam. Rossz irányba. Hibát hibára halmozok, mert újak a játékszabályok és félek, hogy van, ami visszafordíthatatlan. Már ha akarnék sem tudnék az a régi lány lenni aki voltam, bár nem is akarok... de ez sem :/

God, please medicate my soul!

Changing life

Tudod, azon gondolkodtam, hogy a középiskolás éveim olyanok voltak, mint egy romantikus happy end-del végződő amerikai film, tele bonyodalmakkal, szerelemmel, odaadással és összetartással.

Tudod, azon gondolkodtam, hogy ettől a fajta élettől ma már fényévekre vagyok. A körülöttem lévő emberek nem azt sugallják, mint Te abban az életben, tartanom kell tőlük és mindig ébernek lenni, nehogy visszaéljenek bármivel, ami rosszul jöhet vagy nehogy hírhedtté tegyen egy-egy meggondolatlan megjegyzésem/cselekedetem. Nincs meg az őrző-védő szolgálat, aki figyel rám, mindenhol csak a rossz indulat, vagy éppen a "jó", mert árgus szemekkel figyelik minden mozdulatomat mindenféle számomra nem tetsző okból.

Tudod, azon gondolkodtam, hogy Te is marha messze vagy már a közös filmünktől. Más utakat jársz, számomra teljesen idegeneket ami Téged is idegenné tesz a szememben. Már nem ismerlek de nem is vágyom rá, hogy az új, távol lévő énedet meg akarjam ismerni, már nem az a kedves mosolyú fiú vagy, aki meggyőzött mindenkit minden szavával és akinek az igaz barátai (testvérei) imádták.

A változásban nem is az elmúlások és az újdonságok a gondok, hanem azok milyensége. Félek az új énemtől, akivé lettem, mert nem ismerem a határaimat és tartok attól, hogy talán bajba sodrom önmagamat. Nem tudom kit kellene meghallgatni minderről, hiszen a régi Te már nem létezik és a régi én sem, hogy felkeresselek akármilyen okból is.

Fura, de ha nem lépek meg valamit, elítélnek az emberek, de ha megteszek valami mást, azért egy másik közösség teszi ugyanezt. Dilemmázok és várom, hogy történjen valami amiről állíthatom, hogy tudom kezelni, mert utálok bizonytalankodni.

Töltődés

Van az a hely, ahol ritkán jársz, de mikor ott vagy, meggyógyul a lelked. Lehetőség sincs arra, hogy a problémáidat magaddal vidd, mert annyira más hely, mint a megszokott, hogy egyszerűen lemorzsolódnak az utazás során azok, amik elől menekülsz vagy amiket épp agyon hajtasz.

Ezen a helyen pár keresetlen szó, ami nem is gondolod, hogy kapcsolódik hozzád minden kétségedre választ ad vagy épp utat mutat, így ez mindig egy igazi belső lelki túra megspékelve egy valódi utazással, egy csipetnyi jó idővel és pancsolással.

Mostanában elkövettem azt a hibát, hogy nagy keresgélésemben leragadtam a szerelem azon állomásain, ahol a látszattal és a magamba táplált nem is létező érzelmekkel megsebeztem a saját szívem. Megkoronáztam a türelmetlenségemet azzal, hogy elébe rohantam a dolgoknak, ahelyett, hogy kicsit okosan cselekedtem volna, ami ugyan több időt foglal magában, de hosszú távon mindenképp kifizetődő. Eddig úgy gondoltam, hogy a tavalyi évben összeszedett tulajdonságaim jót tettek: magabiztos, érett lány lettem, aki igenis tudja mit akar. Úgy tűnt mindent tudok irányítani és mindez hatalom a kezemben, de valójában az új tulajdonságaimat nem is tanultam meg igazán kezelni illetve irányítani. Nem az a gond, ha valaki magabiztos, hanem az, ha ezt mindig, minden körülmények között kimutatja, pedig nem kellene. A türelem nagy erény és igazán szeretném elsajátítani, mert meghozza a gyümölcsét. Nem kell a sült galambra várni, de nem szaladhatunk mindig előre, ideje rátalálni az aranyközépútra.

Ha már be is buktam az utolsó "próbát" és a szívtörésem valódi, akkor sem kell megfeledkezni arról az aprócska tényről, hogy gyorsan és nagyot tud fordulni az a kocka, utána pedig okosan kell kijátszani a lapokat. Ilyenkor érzem úgy, hogy az élet egy komoly játék, ahol nem kell mindig komolynak lenni, elég ha észnél van az ember lánya. Nos, ideje elkezdeni.

Hullócsillagokat láttunk tegnap előtt éjjel. Azt mondta a lány, amikor meglátsz egyet, rögtön kívánnod kell, csak úgy teljesül a kívánság, ha még látod a csillagot. Lehetne nagyokat kérni, de teljesen felesleges, hiszen egyetlen dolog az, amire mindenkinek szüksége lehet: Fortuna meleg szemei, amelyek mindig figyelnek, minden más adott.

Never give up

Hitvesztő!

Amikor magasan érzed a kakiszintet sem szabad kétségbeesni, mert minden csak hozzáállás kérdése.Van ez az új társaság, ahol mostanában olyan jól érzem magam, na ők "nevelik" belém a nézetüket, ami egyre inkább úgy érzem, marha jó hatással van rám. Állítom, hogy az utolsó vizsgám csak azért lett meg, mert annyira kiléphettem önmagamból a társaságukban, hogy csekély eséllyel és baromi kevés, fogyóban lévő energiával de sikert értem el. Szeretnék még sokat velük lenni, mert még mindig van mit tanulni és fejleszteni magamon, szeretném, ha működne, ill. működnénk, együtt, velem együtt és nem nélkülem.

És most mindent bele.

Hate it

Utálom.

Fortyog bennem a düh. Az utóbbi pár hónapban végre elememben éreztem magam, nem az a csetlő-botló béna kislány voltam, akit mindenki megmosolyog és úgy áll hozzá, óóó igen, ő csak Lilla :) . Utálom.

Utálom, hogy időnként visszaesek és nem tudom a saját hülyeségeimet legyőzni, mármint amikor úgy érzem, hogy le tudnám, akkor mindig jön valami, ami arra emlékeztet, hogy még mindig ugyanaz a bénázó csajszi vagyok és sohasem nőhetem ki önmagam.

Utálom, hogy állandóan hibázok. Amikor nyeregben érzem magam, vagy a döntés joga a kezembe kerül, mindig rossz utat választok és nem az történik velem, ami szeretném, hogy történjen. Vagy még mindig rossz oldalon tapogatózok a sötétben, vagy csak szimplán béna vagyok.

ÁÁ! Utálom!

Egy szőke hajú, besenyői Lilla után nem következhet egy másik besenyői, szőke hajú Lilla, vagy tévedek?

Lehet megint csak én túloztam el. Lehet megint hibákat halmoztam, NEM értem, ha más boldogságra talál nekem miért is nem lehet?...

Oh, fuck off!

kinyit.körbenéz.rendetrak.becsuk.eltesz.elfelejt.

Azt hittem ugyanaz vagy legalábbis nagyon hasonló történt velem, mint évekkel ezelőtt, mielőtt megérkezett volna hozzám az, akivel olyan sokáig olyan jó volt.
Azt hittem, hogy az, aki hasonló érzést tudott kiváltani belőlem, mint az előző, most visszatér az életembe és itt is marad. Végre, zavartalanul. Hogy lehetne valami zavartalan, ha a szíve máshol van és úgy tűnik nem is akarja, hogy ne ott legyen?
Puszta képzelgés az egész? Megint mély álomba ringattam volna magam, ahonnan arra ébredek, hogy bilibe lóg a kezem?
Azt hittem ez nem csak fikció. De miért hittem? Tudtam, hogy az.

Azt hiszem hülye vagyok. Ismertem a szabályokat, és a saját érzelmi csapdámba estem bele.
Azt hiszem baromi csalódottnak érzem magam, pedig gyűlölöm ezt az érzést.
Azt hiszem, tudtam volna újra szeretni, pedig ezt aztán főleg nem gondoltam volna a közeljövőben.
Azt hiszem nem kellene más bánatára alapoznom az örömömet, még ha nem is én vagyok az ok.
Azt hiszem el kellene felejteni ezt az egészet, mert butaságok kavarognak bennem.
Azt hiszem megint elbuktam valamit.
Azt hiszem fontosabb dolgokkal kellene foglalkoznom, mint a buta kis szívemmel, ami a kis magányában annyira meghülyült, hogy képzeleg.

Azt hiszem ezt is fogom tenni.

Still 13

Még mindig 13 évesnek érzem magam. Szerelmes lettem. Plátói szerelmes. Szerelmes lettem abba a srácba, akit 6 éve neveztem ki a plátó szerelmemnek. 6 éve! Nevetségeeeees! Égetnek a saját lángjaim, mert egy buliban kaptam tőle 2 puszit és beszéltünk 2 mondatot. :D kinevetem saját magam.
Előbb a Blue, most Jobbláz. Hm.

De majd kialszom.. vagy kinövöm.. Oh, God, please give me back my brain!

Mistake

... Verejtékes homlokkal, szívfájdító érzéssel ébredtem, tudtam, hogy mostantól semmi sem az lesz, ami eddig volt, megint rossz döntést hoztam. Rossz álom volt. Újra hatalmába kerített a csalódottság és a megbántottság érzése. Nem azzal van a gond, ha valakinek nem számít a másik, hiszen van olyan, hogy nem alakul ki semmi benned a másikkal kapcsolatban (azt mondják, van olyan), de azért humánusnak azt hiszem lehetne lenni. Ez valami olyasmi, mint az, hogy valaki, aki esetleg kellemetlen, távoli ismerős, nem köszönünk és én ezt képtelen vagyok megérteni. Nem akarok én senki olyannal leállni beszélgetni, de egy "sziá"ban mi a sok?! Az ismeretség jele a köszönés, nem pedig a haverságé, egyszerűen nem fér a fejembe, miért kell bunkónak is lenni és pont így nem értem azt sem, hogy attól, hogy valaki nem tartozik a Fontos kategóriába, miért kell úgy bánni vele, mint a kutyával. Ő a kutyával is így bánik, nem a cirógatós fajta.

Hiba volt. Rosszul döntöttem. Nem tudom, hogyan tovább, az új szabályaim, amiket felállítottam dugába dőltek. Értelmét vesztette az egész. Tényleg nem tudom, mi lesz a következő lépés, baromira meg vagyok bántva és újra önértékelési gondjaim lettek. Azt hiszem már pont megszerettem... mocsok egy érzés. mocsok egy állat.

what a fuckin' huge mistake!

Past

Találtam pár dolgot a múltból, amit úgy érzem meg kell őriznem. Őriznem kell, hogy emlékezzek milyen voltam, hogy tudjam, akarok-e még olyan lenni:

"az ex valaki, aki a múlthoz tartozik. Valaki aki egykor jelentős szerepet töltött be az életünkben.. (általában.. persze kivételek mindenütt vannak) Egykor. De már nem. Legalábbis a jobb helyeken az exek után egy bazi nagy pont van, ami már nem folyik el, így nem tudunk belőle vesszőt sem csinálni. Lezárt. Pláne ha közben új fejezet következik az életünkben, igaz? Akárhogy is nézzük, ha a párunk tud arról a bizonyos EX-ről, kellemetlenül érinti. Ez nem meglepő. Ha belegondolok miért ne fájna a gondolat, hogy másé is volt, és másért is odavolt egyszer? Egyszer. De már nem. Ettől függetlenül tettem egy elhatározást: az ex ex marad.

Kicsit úgy érzem beteges vagyok. Betegesen féltékeny, betegesen önző (de csak ha róla van szó) és betegesen szerelmes. Tényleg betegesen. Időnként megijedek magamtól mennyire ki akarom sajítátani és mennyire felháborodok, ha ez nem sikerül.. szerelmes vagyok.. szerelmes őrült, csak most nem biztos, hogy jó értelemben. A kitöréseim pedig egyenesen ijesztőek.. mit tegyek? A saját hülyeségem miatt elveszteni azt akit szeretek gáz dolog, csak időnként nem tudom megnyugtatni magam. És ezt mind 1 ember miatt. Kb 2hónapja elég durván kibuktam. Nagy balhé volt.. semmit nem aludtam.. és másnap is folytattam.. nehéz volt aztán javítani a helyzeten.. mert ha bekapcsol a fantáziám, nem tudom kikapcsolni. Hogy megláttam a suliban, rohadtul kibuktam, mégis meglepően jól továbbléptem anélkül, hogy megint elkezdődött volna a paranoia.. most pedig annyi kiborít, hogy írt.. mi-mi-mmii a fene bajom van? Nem tudom elviselni a paranoiám.. kikészít. Kikészít:( és mégis le fogom nyelni, mert muszáj. Mert nincs értelme. Mert szeretem. És mert Ő is szeret.. az én Drága Szivem.. Szeret, és amig szeret, nincs gond.
Igaz?

Nem.

Ha valakivel szakítunk, mikor múlik el teljesen? Egyáltalán el tud múlni egy igazán nagy szerelem? Persze nem tudhatja az ember, hogy az-e, amíg nem jön egy másik, ami az élet darabjaiból ismét ad egy újat, hogy többet tudjunk. Miért ábrándulunk ki a szerelemből? Miért múlik el? Csak azért, mert az ellenkező nemből túl sok szaladgál a világban? Vagy mert rájöttünk, lehet jobb is, mint az akkori? Ez is azok közé tartozik, amiket sosem vall be magának az ember? Félünk-e attól, hogy vége lesz vagy attól, hogy ránk talál-e újra a szerelem? Aki fél a szerelemtől talán nem is tesz fel ilyen kérdéseket. De vajon ki lehet ábrándulni valakiből, aki már nem szeret minket? Elég ok ez, hogy kiábránduljunk? Ha valakit elfogadtunk már úgy, ahogy van, miért lenne elég az, hogy kidobtak? Na és meddig lehet szívfájdalommal, depressziósan élni és várni a változást? A változás ez esetben a párunk visszajövetelét jelenti- tegyük hozzá.
Ha mi nem teszünk a dologért, jöhet változás? Elkaphat a szerelem, vagy a siránkozásba belemélyedve észre sem vesszük a kínálkozó lehetőséget és elhalasztjuk? Hogy találhat az ember a szerelemre? Ha keresi jön a tipikus effektus, hogy egyre v többre koncentrál, és a mellette állót nem veszi számításba, de ha a besavanyodottságot megőrzi, amit a szakítás hagyott maga után csak egy roncs ember lesz. Kevés olyan ember létezik, aki szeret állandóan lelket ápolni és kiugrasztani az embert.. bár lehet. Nem tudom, sokan vagyunk.
Na és hogy lehetséges, hogy valakit egyáltalán nem visel meg a dolog? Persze, lehet, hogy sajnálja, de ha magába néz mélyen, vagy megnézi az életét mit lát? Hogy az élet megy tovább. Mindig is irigyeltem azokat, akik erre képesek voltak. És mégsem. Szeretek érzelmes lenni. Szeretem beleélni magam abba ami körülvesz, vagy amit csinálok. Szeretem, hogy olyan a szerelem, mintha csak egy kellemes nyári napon a sós tenger csodálatos, homokos partján fekszem a homokban, a lábam a folyamatosan érkező hullámok finoman simogatják, körülöttem az emberek boldogok, beszélgetnek, élnek, és mégsem hallom őket, csak a tenger csapkodását, ahogy újra és újra a parthoz ér.. és ez elég. "

Nem is tudom már, hogy milyennek érdemes lenni..
Azt hiszem kicsit félek. Félek, ha újra szerelembe esek olyan leszek, mint voltam és én nem akarok olyan lenni. Nem akarok beteges szerelmet, csak egyszerű boldogságot. De akarok szeretni, nagyon is! Nem akarom, hogy csak engem szeressenek, hiszen az nem is elég. Nem is tudom igazán. Tényleg nem.

h-a-a-p-p-p-y-y-y van!

Hihi :) nagy hihi :))

..What the hell...

Olyan, mintha pillangóim lennének.. és elégedett mosoly ül az arcomon.. sőt.. egy bizonyos név hallatán a mosolyból butus vigyorgás válik.. mi van velem?!
Nem kapkodunk el semmit.. csak szépen sorjában.. ha már nem kell sietni, nem is sietünk..

http://www.youtube.com/watch?v=YAg6z1Z3Y44

Weird

Miért van az, hogy az ember lánya megfeledkezik a jót elmesélni? Mindig mindenki csak panaszkodik! Félreértés ne essék, most nagyon is magamról beszélek. Belegondoltam, hogy csak akkor írok bejegyzést, amikor rossz a hangulatom, történt valami óriási dolog, vagy annyira unatkozok, hogy már végképp nem tudok mit kitalálni és ez BOSSZANTÓ! Szégyellem is magam, rendesen!
Elfelejtek beszámolni akár saját magamnak is arról, hogy milyen érdekes és izgalmas volt a januárom (leginkább a vizsgaidősuck után természetesen :P ) és a február is! Mennyi jó buli volt, keresztelő, FELKÉRÉSEK ( óóó igen, bébi! ), a névnapozás (amikor egy nagy kopasz bácsi feje megjelent a lábam között és a nyakába vett anélkül, hogy lehetőségem lett volna ellenkezni - mert ez is csak velem történhet meg) és persze maga a tény, hogy előrébb léptem. Nem is egy lépésről beszélünk, bár pontosan nem tudom mennyit, de azt igen, hogy sikeresen egynél többet léptem előre.
Persze még mindig nem vallhatom magam magabiztosnak, sokat vacillálok és kételkedek, hajlamos vagyok rettentően kétségbeesni bizonyos dolgokkal kapcsolatban, de azt hiszem ha levetkőzném magamról ezeket, nem hívnának kicsi zöldnek :P
Remélem, hogy nem csinálok hülyeséget ijedtemben és nem bántok meg olyat, akit nagyon nem akarok. Egyszer majd felnövök. Egyszer.

Fura is, pont ezen gondolkodtam ma, mármint azon, hogy ha egyszer felnövök.. hm. Az akkor fog bekövetkezni, amikor nem tudom megnyalni az orromat. És onnan fogom tudni, hogy nem tudom, hogy nem is próbálom meg...
Szeretek bolondos lenni.

Afraid of. ..

Rémálmom volt. Arra ébredtem, hogy a nagy zokogás elveszi minden levegőmet és felkeltem a rázkódásra. Szörnyű volt.

Hogy óvhatnék meg olyasvalakit az élettől, akinek lényegében engem kellene megvédenie a világtól. Féltem a legfontosabb hímet az életemben. Bármit megtennék, bármit, hogy jobb legyen.

De nem tudok semmit.

Ridiculous

Tudod, azon gondolkodok, miért futok mindig el.
Vannak napok, amikor rosszul érzem magam.. Mintha még mindig itt lenne a szele annak, amit hónapok óta űzök el magamtól és amitől menekülök, hogy még egyszer ne fordulhasson elő egy újabb találkozás ebben az életben. Ilyenkor eszembe jutsz. Hallom a hangod a fülemben, mosolygok a csavaros észjárásodon, amivel senki-senki nem rendelkezik a környezetemben és pont ezért hiányzik. Hiányzol. Nagy szavak ezek, amiket félve ejtek ki, nehogy visszaüssenek, de azt hiszem ez még érthető és megengedett. Szeretnék hosszasan elbeszélgetni veled, szeretném, hogy kifejtsd a véleményed nekem, hogy meghallgass és hogy helyre rakj. Nagyon szeretném, hogy helyre rakj!

Van, hogy úgy érzem, enyém a világ, azt csinálok amit akar, züllök, rossz vagyok vagy éppen jó, mindent élvezek és nagyon boldog vagyok. Szeretem ezt az érzést, tudod, melletted sohasem voltam ennyire felszabadult, ami furcsa, mert csak utólag visszagondolva nem lehetetlen, előtte nagyon is az volt. Képzeld, azt mondták irigylésre méltóan racionális vagyok és hihetetlen milyen jól kezelem ésszel az érzelmes dolgokat. Én. Elhiszed ezt? Vagy nagyon megváltoztam, vagy nagyon nem ismernek az emberek. Mindig te voltál a racionális én pedig a kislány, akit a szíve hajt előre és valahogy ebben rejlett a varázsom is azt hiszem, nos az biztos, hogy ez már nincs így.

Szeretek felszabadult lenni, de gyakran lenyesik a szárnyaim, olyan dolgokkal találkozok szembe, amikkel melletted soha nem kellett, mert mindig megvédtél. Sokszor félek még egyedül, mégis inkább vagyok egyedül, mint olyasvalakikkel, akik nagyon szeretnének velem lenni (talán pont ezért nem szeretnék én velük lenni), pedig akkor talán kivédhetném az olyan pofonokat, amiket mostanában kapok. Mindez zavarodottá tesz, már én magam sem tudom mit is akarok, főleg mivel az egyik percben ezt, a másikban pedig már amazt.

Tudod, külsőleg nagyon megváltoztam. Más lett a hajam, kikerekedett az arcom amin már-már általános vigyor ül de attól rettegek, hogy belül még mindig ugyanaz a kislány vagyok, akit hajt a szíve előre, vagyis pont, hogy inkább hátra, feléd, mert ott már egyszer jó volt, több mint jó és talán nem lesz még egy hasonló hely, de én nem akarok ez a kislány lenni, amelyik még a közeledbe férkőzne,hanem én, a mostani én annyira menekülök és küzdök a gondolat ellen is, hogy visszatérjek egyszer egy olyan útra, amit már elhagytam és nem véletlenül hagytam el.

És most mégis, megint, újra fájsz. Fáj tőled a szívem, mert bánt, hogy nem voltam elég. Igaz csak neked és attól, hogy neked nem voltam elég még másnak lehetek tökéletes. Másnak. De nekem ki lesz tökéletes? Vagy legalább kicsit az,tökéletes, hidd el, nehezebb mindez, mint gondolnád. Nagyon nehéz. És nevetséges, hiszen már egyszer meggyógyultam, csak vannak nehéz napok.

Minden értelemben nehéz napok amik minden mást is nehezebbé tesznek.

Várom a holnapot, hogy a mának vége legyen, várom, hogy visszaessek a hétköznapjaimba a Csípősszájú királykisasszonyhoz, akit mindenki szórakoztat és aki mindenkit szórakoztat, a nélküled tökéletesen működő életembe, amiben boldog vagyok és ahová még mindig nem akarlak visszaengedni egy szemernyit sem. Még nem. Majd egyszer, de nem most, nem a jövő hónapban, hanem majd, amikor olyan boldog leszek, amilyen te vagy nélkülem.

R.I.P.

Emlékezzünk. Ma 3 éve halt meg egy borzasztóan tehetséges színész, Heath Ledger. Állíthatom, hogy minden filmjét láttam, mert tényleg így történt, végig követtem az életét, sőt mi több, olvastam is, amit a halála után adtak ki.

Emlékszem arra a napra: életem egyik legszörnyűbb élménye. Amúgy is sokkolva voltam, olyan dolgot segítettem (próbáltam) feldolgozni valakinek, akit nagyon szerettem, amit normális ember el sem tud képzelni, nem még, hogy átélni!
Emlékszem 21-én éjjel olyan, mintha nem is aludtam volna, minden órában pont ugyanabban a percben rápillantottam az órára, nyugtáztam, hogy igen, alszik, majd visszaaludtam, másnap aztán, kimerültségtől szenvedve haza vánszorogtam és a barátaim azzal a hírrel fogadtak, hogy képzeljem el, Heath Ledger meghalt. A kedvenc színészem. Akit annyira szerettem. Akiről mindenhol volt kinyomtatva képem. Akinek millió és egyszer láttam több filmjét is. Azt hittem viccelnek, fel is háborodtam, hogy most ilyesmivel zaklatnak.

Aztán kiderült, hogy nem volt vicc.

I'm really sorry for your death, but you'll be alive forever in your movies. I'll never-never forget your smile.

Nők

Adam: nem mindenki ezt akarja csak te szaladtál bele ilyen palikba:D
de van akinek a nő többet és a kocsijánál is:D
Én: Ádám, a kérdés az, hogy meddig tart a varázs ( hogy többet ér a kocsijánál is) :P
Csaba: Lilla! Sokáig! A nő ravasz, csábít, mindig.. ;)


Miért van az, hogy a férfiak tisztábban látnak, mint én? Elgondolkodtam egy nőtársam és a saját múltamon, azon, hogy egyszer régen még egy pályán futottunk, bizonyos szempontból ugyanabban a körben mozogtunk,csak megváltozott minden -és most kinek mi jutott: butus kiscsajnak tartottam, akinek az egyetlen szerencséje, hogy jó pasit fogott ki, aki "felkarolja", de óriásit tévedtem!
Taktika volt. Tudja, hogy jól választott, még most is és nem enged semmit kikerülni a kezei közül, sőt, a lehető legjobban kézben tart mindent és így rájöttem, mennyire igaza van annak a Csabának, aki azt mondta, a nő ravasz, csábít, mindig..
Ilyen akarok lenni. Ilyennek kell lennem, különben elmaradok mindentől. Az egyszerűség, a "normálisság" már nem divat, nyomulni kell előre, hajtani kell a malmot, játszani kell, táncolni, folyamatosan táncolni, mindegy miként, de nem lehet abba hagyni a táncot egy percre sem.

Miért nem fognak össze a nők, miért versenyeznek állandóan? A tempót muszáj tartani, de miért kezdik el? És mire a féltékenység? Sokkal erősebbek lennénk ha összefognánk, tarthatnánk a lelket a nehéz napokban, még is olyan sok esetben megromlanak a barátságok, csak mert mindenki fenn hordja az orrát. Néha leosztanék egy-két pofont, hogy mindenki észbe kapjon.
Tudom, semmi jogom bármit is mondani, én magam is óriási kritikus (fikázómester) vagyok, viszont vágyom a békére!














Már megcsapott a változások szele,

tudom, hogy most valami új fog jönni és már nagyon várom!









Persze mindez nem azt jelenti, hogy velem lennének a gondok, hiszen nem csak arról lehet beszélni, hogy velem mi van, de amikor egy 30 éves barátság szakadozik szét csupán azért, mert mindkét fél sértődött, öntelt, azt hiszi igaza van, eldurran az agyam. Kellene egy varázspálca, ami koppintásra helyre hoz mindent. Az a fránya büszkeség a nőkben. A tartás más kérdés, nem kell megalázkodni, de miért makacsolják meg magukat?

Erről eszembe jut egy jelenet a Valami Amerika 2-ből:
-hát hívd fel!
- dehogy hívom, van bennem tartás! egyébként is ki van kapcsolva...

ilyenek a pasik. Mi is lehetnénk ilyenek(főleg ha mi vagyunk a hülyék).

New Year, New Life

Mindig elfelejtem az úti célom, amikor megbotlok. Egy-két régi emlék teljesen kizökkent és utána órákon, napokon át kapirgálom össze magam. Megfeledkezek arról, merre is vitt eddig a lábam. Eddig az volt a bajom, hogy elnyomás alatt tartottak, én voltam az a rabszolga, aki élvezte, hogy láncra volt verve. Nem is az zavart, hogy elnyomtak, hanem az, hogy mások így gondolták. Hát van ilyen? Sosem gondoltam, hogy normális vagyok, most kifejezetten megerősíthetem az önmagamba táplált hitemet. Itt az ideje saját várat építeni, ahol egyedül vagyok a főnök és senki nem mondja meg mit kell tenni. Erre vágytam, nem? Hm, ki emlékszik már, majd meglátjuk mennyire működőképes ez a terv. Ki kell irtani magamból a cinizmust és az emberekkel szembeni negatív érzelmeket, amik az utóbbi hónapokban gyűltek fel. Azt hiszem ideje összeállítani egy rövid kis új évi fogadalom listát:

1. Még több önbizalom

2. Még kevesebb babona

3. Kitartás - hátha egyszer szerencsés leszek,várom a percet (amikor kezdődik és életem végéig tart :P )

4. Több türelem az emberiséggel szemben

5. Visszacsökkenteni az utálat mérlegemet, mert mostanában állandóan kiugrik és ez csúnya dolog

6. SPORT! Ha már híztam, vigyázzak a kis alakomra, a franc se akar duckó lenni

7. Ápolni a barátságokat, amik megmaradtak és az újakat is

8. NEVER GIVE UP! Kevesebb elkeseredés, nincs idő az önsajnálatra

9. A lélek meggyógyulása. Totally.

Gondolom ennyi elég lesz.

The New Year

Még egy év.. egy új.. nem tudom, hogy örülünk-e ennek. Az elkövetkezendő napokban azon fogok gondolkodni, mi legyen az idei fogadalom. Örülök, mert sikerült a tavalyiból nem is egyet megvalósítani! Nem tudom.. azt hiszem valahol ott kezdődik a gond velem és ez az amin változtatni szeretnék, hogy Michael Douglasbe akkor lettem 'szerelmes', amikor már öreg (jó, hozzám képest mindig az volt, már ebben is benne rejlik a probléma), haldoklik.. most arra akarok kilyukadni, hogy mostanában mindenről lemaradok, amiről nem szeretnék. Ezen sürgősen változtatni kell! Meglátjuk mi lesz..