Épp most töltötte el a pici szívemet pici boldogság, ahogy felszólalt egy régi sláger a zenei listámból, amire annyit, de annnyit táncoltunk, amennyit nem szégyen: tehát ez nem az a szám, amire begyakoroltuk és betanultuk a táncot, különben 1000x többször kellett volna meghallgatni, akkor pedig túl nosztalgikus lenne --> ez persze jelenleg nem lenne gond, már így is túl nosztalgikus állapotba kerültem.
Mikor benne vagy egy társaságban, nem is gondolsz arra, hogy ennek a közösségnek is vége lesz egyszer, mert már hogy a fenébe ne lenne vége, ha elhagyod az iskolai osztályodat, a szolfézsórák által összekovácsolt csapatot, a napközis csoportot és persze a kedvenc táncos barátaidat is.
... a gond csak az, hogy másodpercek kérdése, hogy felpattanjak és mozogni kezdjek a zenére, hiszen ülve eléggé leredukálódnak a lehetőségek...
Nem tehetek róla, valahogy a nyár, a hawaii nacim és a pálmafás fürdőruha felső túl hangulatos ahhoz, hogy ne rakjak be nyárias régi latin zenéket, amire aannyit nyomtuk.. még akkor is, ha éppen csak hatan voltunk lányok... hihetetlen élvezetes volt.. kb. mint a fellépések, amiken minden évben pont ugyanaz a pasi kért fel táncolni és olyat csápoltunk, hogy utána perceken át forgott a világ még úgy is, hogy egyébként marhára egy helyben álltam, vagyis inkább többnyire ültem. A vicc, hogy szerintem a pasinak fogalma sem volt arról, hogy az előző években is én voltam az a szerencsés, akinek megmutathatta, hogy táncol egy latinos hapsi...
Szép emlékek is, szeretjük őket és el is jutottunk odáig, hogy visszaemlékezni is szeretünk, pedig régen nem szerettünk, mert túlságosan sajnáltuk, hogy vége. De egyszer mindennek vége, szóval kár bánkódni, mert akkor mindig lenne miért...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése