skip to main |
skip to sidebar
Még nem lehet Újév! Ez az utolsó olyan évem, ahol még csak egy X van a koromban és nem kettő! Ezek után kezdődik a visszafordíthatatlan öregedés! Mi lesz velünk?!
Egy dolog viszont vigasztal! Ez az első eset, hogy készítettem fogadalmakat! És be is akarom tartani őket!
Az újévi fogadalmaim pedig a következőek:
1. +3 kiló tartósan
2. több sport
3. több önbizalom
4. több szorgalom és kitartás
5. kevesebb babona
6. kevesebb önsajnálat
7. álláskeresés ----> és találás (+ pénz!)
8. német nyelvtanulás ---> nyelvvizsga még 2010ben!
Nagyra törő álmok? Reméljük nem.
Életemnek (remélhetőleg) még csak úgy a 20-25%án vagyok túl (neem, én nem akarok 100 évig élni, nem állna jól nekem) de a költözködés és az azzal járó mókák minden apróságával tisztában vagyok, sőt, mély tapasztalataim vannak, ebből kifolyólag állíthatom: a lakás olyan, mint egy szerelem. Évekig együtt vagytok, tökéletes a harmónia, de lassan ráébredsz, hogy már nem fértek el egymás mellett, így tovább kell állni. Vagy egyszerűen csak találtál egy jobbat. A költözködés fájdalmas, az utolsó éjszaka álom nélküli és nosztalgikussá váló. Mikor pedig az üres lakásban állsz, próbálod az elmédbe zárni a jól ismert terület minden szegletét, kinézel utoljára az ablakon, megnézed, milyen is a kilátás, tudva, hogy ugyanazt a területet, amelyiket bármikor megnézheted újra, már még sem lesz ugyanolyan, mert egész más szögből látod. Így többször nem láthatod. Már nem lesz ugyanolyan.
Az új lakásban az első éjszaka hasonlóan telik, mint az utolsó a régiben, álmatlanul, elmélkedve: vajon jó ötlet volt-e elköltözni, milyen lesz az új helyen, lesznek-e olyan szép emlékeim, mint a régiben. Az elkövetkezendő napokban emberektől függően két dolog történhet:
1. sajnálod a régi lakásod, már most hiányzik, próbálod megszokni az újat, de nehéz, mert idegen és ismeretlen, te pedig a régi megszokott otthonra vágysz, így próbálod is megteremteni a megfelelő atmoszférát, ami vagy sikerül, vagy nem.
2. marhára örülsz, hogy végre túlestél a költözésen, hogy új lakásod van és otthagyhattad a régit és gyorsan szervezel egy házibulit. Ne hidd, hogy piásan nem törnek rád a régi emlékek! A múlt mindig szép, akárki akármit mond!
Évekkel később már biztosan élvezed az új kérót, pont olyan, amilyet megálmodtál, tetszik minden, tágas, meleg, barátságos, de hidd el, ha eszedbe jut a régi, boldogan fogsz rá visszagondolni.
Kiheverni sosem lehet, ha igazán jól érezted magad, de túllépni talán igen.
Nos, ez az én tapasztalatom. Legalábbis így gondolom. Talán a tapasztalat túlzásnak hangzik! Ilyen jellegű tapasztalatot nemszeretnékszerezni:$
Hogy lehetséges, hogy a távollévők képesek csak megmozgatni bennem valamit? Úgy értem.. jó pár emberrel mondhatni mindennap beszélek, még sem jutunk előre, csak egy helyben topogunk, aztán jön valaki, akivel (sajnos) csak ritkán beszélek, általában nem is túl hosszan, és mikor igazán belekezdünk, türelmesen, mind a ketten, rögtön összehozunk valamit! Nem is tudok ennél jobbat! Mintha az utolsó reménysugárként küldték volna fentről, hogy elhagyjam az elkeseredettséget és újat merjek gondolni és tenni. A varázs persze mára lecsökkent, de valami mégis megmaradt. Talán ez elég az elhatározáshoz... nem is értem mitől félek... de valami csak lesz.. azaz.. biztos, hogy lesz. Hé-hé, hiszen van egy tervem!! Hetek óta először!!
Megérett a helyzet egy elhatározáshoz, ez pedig a következő: valami történni fog általam. Döntést hoztam és ideje kiállni érte. Lesz valami. Most már biztos vagyok benne, és ez elég, mert ha lesz valami, akkor olyan nem lesz, hogy nincs semmi.
Lehet, hogy megzavarodtam? Majd elmúlik..
Kisebb megvilágosodásom volt valamelyik nap hazafelé a buszon, mikor épp a világmindenség szerves részein elmélkedtem.
Túl modern nekem ez a világ. Olyan marha jól sikerült a keresztény énem kifaragása, hogy totál konzervatív lettem. Azaz vagyok. Valahogy így sikeredtem a sok templomba járás és egyéb jókislányoskodás közepette. Időnként elszégyellem magam, hogy mennyire undorítóan erkölcsös vagyok, idegesítően jól tudom a tutit és ezt szeretem is másokkal megosztani (mások örömére és az én hátrányomra). Papolok, mint egy pap és néha úgy élek, mint egy remete. Mit lehet erre mondani? Mindennek tudatában vagyok, de úgy érzem képtelen vagyok ellene cselekedni.
Mintha nem passzolnék ezzel a leszbi-transzi-bi-love&peace világgal annyira, hogy jól meglegyünk.
Persze ellentmondások nélkül mit sem ér az egész: hiába a hűséges feleségtípus vagyok, mint a 19. században élők, a szám mégis kinyílik, na meg a bicska is a zsebemben a hímsoviniszta dumáktól és kiváltják belőlem az elviselhetetlen feministát, ami még az időszakos okoskodásnál is borzasztóbb.
Az utóbbi években változtam, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy jó irányba. Valahogy eddig kevesebb gondom volt az emberekkel, most egyre csak meggyűlik velük a bajom és egyre inkább nem találom a közös hangot senkivel. Út közben ufóvá váltam? Megeshet. Ki tudja mi történik az ember lányával éjszaka, amiről nem tud. Mert, hogy a szúnyog megcsípi, az biztos.. de ez semmi azokhoz a misztikus, emberfeletti erőkhöz képest, mint amiket elképzelek.
A leginkább persze az zavar, hogy nem zavar a vallásos énem, csak szokatlan a kortársaimhoz viszonyítva... meg is szeretnék változni meg nem is... végül találtam egy lehetőséget, ami egyenlőre kielégíti mindkét énem. Bizony, nagy lépésre szántam el magam: hajat festetek én, a konzervatív lány, aki utálja az újdonságokat és a változásokat, ha tehetné élete végéig hordaná a kedvenc cipőit (ha nem mennének tönkre, így csak addig hordom, amíg le nem szakadnak a lábamról...) és a kedvenc szava a NEM.
Majd megmutatom a változást, ezzel megnyugtatva magamat, hogy csináltam valamit.
Mától fap*na leszek!
.... már most elbuktam...
Itt élek Európa szívében, várom a megváltást, de a nagykapunál ki van téve a "Leltározunk" tábla, így most épp hagyják, hogy a világ a jelenleginél is jobban elboruljon.
Belém rúg a főnököm, hazajövök, belerúgok a páromba, erre ő belerúg a gyerekbe, aki felrúgja a kutyát. Ezt imádom! Igazi magyar mentalitás! A problémamegoldó készségünk magába foglalja az összes többi országét! Persze kiszemezgetve belőle a negatív érzetet adó tulajdonságokat.
Nos, ez nem az élet habos oldala...
Van, akit kicsit szeretünk, van akit közepesen és van akit nagyon... csúnya dolog a megkülönböztetést, de most mit tegyek?
A kedves aranyos, szeressük, pont ezekért a tulajdonságokért, de néha fárasztó még elviselni is a kedvességet. A cuki az cuki, de ez sem mindig pozitív jelző, hiszen a jóból is megárt a sor, basszus kulacs!... a szemét meg pont azért mert egy züllött, rakoncátlan kis huncut fajzat, imádni való. Olyan... utálom és szeretem. A francba az emberek bírálásával! Attól még, hogy jófej vagyok, nem jelenti azt, hogy szeretek is.
... és ne utánozz, te balfék! Ez nem szép a demokráciában!
Ahogy szálltam le a buszról már hazaérkezve elment mellettem három lány, max 1-2 évvel lehettek fiatalabbak nálam.. azt hiszem.. bár manapság már nehezen meghatározható bárkinek is a kora (modern világ..) és 1-2 szót pont elkaptam a beszélgetésükből.. "háth igen, már szakítottunk.. - de akkor nem teheti meg, hogy..." régen mi is így beszéltünk. Annyira távol állt ez már tőlem.. hogy lejárunk bandázni és kibeszéljük a világot, kezdve a pasikkal.. valahogy soksok évvel idősebbnek éreztem magam.. pedig tudom, hogy nem vagyok az.. a mai nap élő példa volt, hogy tudjam, nyugalom, még mindig nem vagyok felnőtt. Mégis időnként fényévekre érzem magam mások helyzeteitől. A gyerekes megoldások, amiket pár évvel ezelőtt még én is használtam, de ma már sokkal praktikusabb megoldásokat találok saját gondjaimra. Mikor a kedves, kultúrált férfinemzedékek bunkó módon bámulnak úgy tűnik felnőttnek nézek ki.. mégsem érzem magam annak. Se testileg, se lelkileg. Átmenet vagyok, ami megengedi még, hogy legyenek hülyeségeim és hogy ne kelljen minden helyzetben bölcsnek lennem. Ami jó dolog, mert szerettem gyerek lenni. Most is szeretek, csak valahogy már nem az igazi. Már nem élvezem hajukárszni a "álompasikat" és égetni magam minden élő és mozgó dolog előtt. Már nincs szükségem reflektorfényre ahhoz, hogy jól érezzem magam.
Furcsa, mert míg egyes helyzetekbe mindig gyereknek érzem magam, máskor könnyedén megtudok oldani (természetesen még csak) kisebb dolgokat, amik büszkévé tesznek. Szeretném, hogy ahogy idősödök, egyre bölcsebb legyek. Szeretnék példakép lenni, mikor már öregszem, hogy érezhessem, még mindig szükség van rám. Szeretnék bölcs szülő lenni, aki ellátja gyermekeit okosabbnál okosabb tanácsokkal, amik kimentik őket a nehéz helyzeteikből. Nem akarok egyre irigyebbé válni a fiatalabbakra, amiért nekik még csak kezdődik az élet, felettem pedig egyértelműen eljárt. Nem akarom a gyerekemet büntetni emiatt a természetes dolog miatt.
Nem tudom mi vár rám később, nem tudom meddig élek és mi jön utána. Egyesek szerint a halál után vessző van.. én nem hiszem.. örülnék, ha az élet újrakezdődne, miután lejárt. Mindenki kapna még esélyt, hogy úgy éljen, ahogy szeretne és ez másoknak is megfeleljen. Mint ahogy szubjektív a jóság, minden más is az.. nem hinném, hogy létezik menny és pokol. Nem hiszem, hogy elválasztják az embereket, mert van valaki aki mindenki felett rendelkezhet.. érdemes hinni valakiben, érdemes azt hinni, hogy van miért élni, de nem hinném, hogy ez a mennyország és a pokol lenne, mert a világ nem csak fekete és fehér.. de remélem nem az élet az egyetlen hely, ahol lehet bizonyítani..Mindemellett persze élénken él bennem a remény, hogy van igazságszolgáltatás, nincs se negatív se pozitív diszkrimináció és ha már nem is indul mindenki ugyanonnan, legalább érjenek ugyanoda.
Bár talán ez így is van.. hiszen ugyanúgy meghal mindenki, eltekintve attól, hogy egy szemétdombon vagy egy 5 csillagos szállodában született....és ugyanabba a földbe kerül mindenki...
Mostanában annyira tompa az agyam.. sokszor vannak leírható gondolataim, de olyankor sosem vagyok blogközelben. Valahogy sosem jutok el odáig, hogy megfogalmazzam ami a fejemben van.,. ez csak egy leeresztett megjegyzés lesz..
Már megint szétfeszítenek az érzelmeim.. annyira..annyira.. idegesítő ám, hogy nem találom a megfelelő szót mit is érzek.. és miért.. miért szeretem? Mert mindenkinél külön(c)legesebb és nem szeressük az átlagost? Mert édes, tündéri és imádnivaló? Mert nála bölcsebb embert nem ismerek? Rendben, néha kis hülye tud lenni de azt külön imádom:) naiv,durcás,játékos kisfiú. Vagy mert esküdni mernék, hogy nincs nála bátrabb és erősebb ember a világon? Elvakult lennék? Meglehet. Szeretem így látni. Nem, nem tartom tökéletesnek. Csak számomra megfelelő.
Nem tudom meddig maradhatunk még együtt és mindig imádkozok azért, hogy az élet ne szakítson el egymástól.. de akárhogy is lesz, mindig szeretni fogom. Nem fog úgy eltelni nap, mikor nem gondolok rá, ha beszélni nem is fogok tudni vele. Bár talán ebben a modern világban ennyi még elintézhető.. vagy.. nem is tudom mi lenne a jobb.. de nem is akarok ezen gondolkodni.. most az enyém.. és boldog vagyok.. és mindent megteszek azért, hogy boldoggá tegyem..
Most már tényleg zárom soraim és próbálom csak annyira felébreszteni magam a mámoromból, amennyire kell: hogy a hétköznapok hétköznapok maradjanak.
Zártak már össze marhákkal? Nagyon aranyos jószágok, de nem az értelmiségi állatok közé tartoznak. Isten állatkertjében arra teremtettek, hogy bután rágcsálják a füvet. Másra nem is jók. AKKOR MINEK JÁRNAK ISKOLÁBA?!
Megnyilvánulások:
- Háát, tudom, hogy most ezért a fiúk kinevetnek, de a múltkor, amikor megvettem a Bucimacit...
- Te még olvasol Bucimacit?
- Igen, mert nagyon szeretem a meséket!
A meséket.. én is szeretem őket, nincs jobb szövege a Dzsininél senkinek, Ariel éneke ezer másik sellőn is túl tesz, Mufasa magyar hangja pedig hátborzongatóan jó és persze Timon és Pumba énekei a legjobbak, de azért azt a ronda kék medvét már legalább 15 éve kinőttem! Sőt! Kiskoromban sem szerettem!
- Van két bátyjám és egy kutyám..
Megtanultunk helyesen írni.
Az értelem sugárzik a népből, de olyan mértékben, hogy a fénysugár elvakít (mert sötét van), az agyam pedig felrobban!
Ijesztő! Ilyen az átlag magyar? Túlteljesítettüünk!
Mi lesz velünk? Mi lesz az országgal, ha mindenki ilyen borzasztóan buta? Elkeserítő a helyzet. Pont ezért utálok itt lenni és utálom ezt az egészet. Szép kis közösség, mondhatom!
Várom a következő elmetépő húzásukat...
...így múlik el a világ dicsősége...
Tegnap buli volt! Drága ex tanárom, aki ma már marhára nem hiányzik mondogatta mindig a dolgozatírásra, hogy bulizunk..
Nos, tegnap habparti volt. Érettségi parti.
Miután kijöttem csak a piciny szívemről legördülő sziklasorozat hangját hallottam, ebből kifolyólag pedig boldog voltam, ami persze az estére elmúlt.
Az éjjel már azon gondolkodtam, mennyire elszúrtam.. volt benne valami. Voolt volt.. de még mennyire, hogy volt!
Már csak annyi a kérdésem, hogy vannak-e még vajon csodák! Vannak még csodák? Ha igen, akkor most mutassa meg az egyik önmagát és tegyen marha boldoggá +5ponttal!
Ez mind azért van, mert az elmúlt kb. 2 évben nem voltam templomban, igaz?! picsába..
Hogy van az, hogy mindig azokat szereted, akiket nem kellene és azokat nem, akiket pedig tényleg jó lenne?
Mikor valaki aranyos, kedves, szeretnivaló, normális, ráadásul imád (jóh, feltételezhetünk kevesebbet is mint imádás) téged, te mit csinálsz? Eltaszítod magadtól, mert valahogy ez a sok-sok pozitív tulajdonság undorrá válik benned, mintha a tökéletesség megközelítése olyannyira meseszerűnek tűnne, hogy inkább eldobod jó messzire, csak a közeledbe ne legyen.
Miért vonzza az embereket a bűn, a fájdalom és a szenvedés? Persze, nem a fizikai mazochizmusra gondolok, hanem...a lelkire. A gonosz lélek iránti "beteges" vonzalom. Vagy ez csak bennem él? Most lehet elárultam magam.
Nem tehetek róla, valahogy a "rosszfiúk" és a "mencik" mindig jobban vonzottak, mint, hogy jó kislányokkal és kissrácokkal pajtizzak. Persze aztán sosem volt annyi vér a pucumban, hogy ne így cselekedjek. Még is, ha vágyakozásról van szó, a rosszat szeretném... de bankot nem rabolok! Szerintem ez nem kapcsolódik a "rossz" és egyszerűbb út választásához, hiszen nem leszek munkakerülő és kezdek lopni, csak mert nincs kedvem a kemény munkához.. szeretem a kihívásokat! Ezzel kapcsolódik össze ez az egész, azt hiszem..
Valahogy a filmekben is a gonosz jóképű jön be, nem pedig a kiskutya szemű hasonlóan jóképű jó fiú. Valahogy így vagyok a barátokkal is... nekem a legvagányabb kell... és emiatt szégyenlem is magam...
i would like to choose the worse side but i can't do that...
Felhívás!
Valószínűleg nem sokan látogatnak poros oldalamra, de egy tényt közölnöm kell: a t-home család egy nagy rakás kiscicapotyi!
A telefon és az internet olyan módon működik, mint a mese, hogy hol van, hol nincs, de inkább az előbbi, bár tényleg nem tudom miért lehet ez. Ennyi balhé után képesek újra és újra csesztetni a rendszert. Vajon szándékos? Amiért veszekedünk elrontják a netet meg a telefont? Vagy ez csak egy bosszúálló telefonoslány, akit egyszer visszautasítottunk?
Legszívesebben felgyújtanám őket.. vagy szétverném lánccal.. mint a MÁV dolgozóit: ők mindig sztrájkolhatnak? Bassza meg a kecske! Ilyen könnyű úgy dolgozni egy munkahelyen, hogy nem is dolgozok? Ha megszívatnak a jövőhéten és PONT akkor nem tudok elutazni, marha pipa leszek. Hú de még mennyire nagyon marha! A pofátlanság teteje, hogy velünk, földönfutó, egyszerű emberekkel basszintanak ki, mert nekik nem tetszik valami. Ki a szart érdekel?! Holnap reggelig itt ülnék, ha felsorolnám nekem mi nem tetszik! Munkakerülő patkány banda.. akik persze nem fizetnek azért, hogy utazzanak.. sőt.. a családjuk sem.. aztán nekik áll feljebb, ha nincs helyük, a képükbedohányoznak, vagy csak szimplán azért, mert rossz helyen állsz, ülsz, lélegzel.
Befogad és kitaszít a világ...
Valahogy a másnapok mindig olyan tiszták és egyszerűek, valahogy minden olyan egyértelművé válik. Ezáltal pedig, hogy egyértelmű, valahogy az elfogadhatatlan is elfogadható lesz. Felesleges szarakodni olyasvalamivel ami egyenlőre halott ügy és évek telhetnek el úgy, hogy a helyzet nem változik.
Az élet nem habos torta. Nem is szeretem a habos tortát.
Lehet célzás értékűnek kellene vennem, hogy amelyik gizda kis fekete macskának ma beszóltam, bosszúból átment előttem. Azt hittem, hogy túl vagyok a fekete macskás babonán, ezért is lett fekete cicám, csak az a gond, hogy még más fekete macskákkal úgy tűnik nincs lebeszélve, hogy ne rám szórják a negatív erőiket.
Valahogy az ébredés után borzasztó távolinak tűnik a tegnap, a tegnapi gondok pedig egyenesen megszűnnek. Valami szorító érzés marad az ember lányában, ami arra utal, hogy mégis csak megtörtént... csakhogy ez nem jelent semmit.. annyi minden megtörtént már, annyi mindent túl lehet élni és annyira kevés a lehetőség és rövid az élet a szarakodásra... csak vannak dolgok, amiket nem mi döntünk el.
Megnézzük, hogy sikerül ez a bizonyos Nagy ölelések napja! Egyenlőre nullánál járok, bár még reggel van.
Mintha olyanok lennének az érzelmeim, mint a mai szél, ami alig engedett szabadulni a buszmegállóban..
Október 15. az ölelés világnapja. Hagyományőrző típus vagyok, tavaly is megtartottuk a jó szokást, mert a (ha emlékezetem nem csal) 17 másodpercig tartó ölelés megemeli az endorfin szintjét, ami ugyebár mint a csoki, szebbé teszi a napot, sőt, jobb, mint a csoki, mert azt jelenti, hogy van aki szeret annyira, hogy megöleljen és van olyan, akit te szeretsz annyira, hogy közeledj hozzá olyannyira, hogy a testetek összeérjen mindenféle erotikus villámok, égdörgések, szikrák nélkül.
És most azt hiszem kénytelen leszek megbontani a formulát, mert nem lesz senki olyan, aki az előbb leírt szövegbe beleférjen. Senki, aki a közelben van és szabad és jó lenne..
Áh, eltérhetnék a lényegtől, de felesleges. Most nyilván gondom lett, hogy nincsenek a barátaim a közelben, de valójában nem is ez az, ami eljuttatott odáig, hogy pityergésbe kezdjek. Pityergés.. sírás.. olyan sírás, ami az elmúlt 3 évben tutira nem történt meg... olyan valaki miatt, aki legalább 3 éve nem bántott se nem siratott meg.. épp ellenkezőleg.. nagyon is ellenkezőleg. pont ezt magyaráztam a régi nagy barátnőmnek még annak idején és lám, tévedtem, mert egyszerűen semmi sem örök, még egy barátság sem. Lehet ilyet? Úgy tűnik.. és hiába töröm kezem-lábam, képtelenség változtatni ezen, ha az embernek elvették az eszét.. főleg, ha egy szerelem tette ugyanezt.
Mindig csak az a meleg ölelés jut eszembe, az a meleg nyári ölelés egy szomorú, de annál hangosabb nyári estéből.. traurig... egen.. traurig... az lenni én és pont azért. Elvesztek egy barátot, akit nagyon szeretek, csak hogy nem tudom pontosan miért is.
És ezek után érzem én úgy, hogy mindenki ugyanezt teszi velem, csak ő az, aki leplezetlenül és nyersen. A lélekbegyalogolás még oké, na de hol a bűnbánat vagy legalább az érdeklődés a másik iránt? Akkor most robbant minden, úgy csinálunk, mintha nem történt volna semmi? Vagy pont, hogy nem is volt semmi, csak picizöld élte bele magát mindenbe?
Mindenkinek fontos dolga lett, én meg úgy érzem még pár hónap és 1. megbolondulok, 2. idő előtt felkötöm magam, mert ez a hely elviselhetetlen! A közösségről nem is beszélve.. bátyjáim.. jóhogynemmár bátylyáim.. ó Uram, ments meg! Szabadulás a börtönből vissza azokhoz, ahol működött! Vissza-vissza, VISSZA, bassza meg!
... komolyan nem értem, mi történik a férfiakkal...
mostanában megbolondulnak a közelemben.. mi a francot árasztok magamból? pont én, akire sosem "indultak be", a legrosszabb állapotomban hódítok: félig lezsibbadt poffal fogorvos után, viseltes, fájós fejjel, vagy vakon... nem is értem.. hová tűnt az a pici zöld, aki csak álmában találkozott ilyesmivel? Mitől ez a nagy változás? Vagy lehet nem is én csinálom, hanem a pasik kergültek meg?
Komolyabban elgondolkodva a dolgon, kit is érdekel? Senkit. Legalábbis ők nem. Más az, aki érdekel, csak térne már vissza...
...lehet egyszerűbb lenne megszeretni a változást, mint állandóan csak tüntetőlegesen utálni... de én szeretem azt, ami megszokott és egyszer már bevált: már megszoktam a szagát...
Amúgy nem vagyok egy nagy író... nem is azért csinálom... látszik is...
de kit érdekel? Marhára senkit.
Azt hiszem a verda kifejezés új jelentést nyert a szótáramban. Eddig az autó szinonimájaként használtam, most már inkább hasonló, mint a kacat.. olyan.. sz*r..
Hogy miért?
Van nekünk egy jó kis teherautónk, aminek az évei közel járnak az enyémhez, a kilométeróra meg már majdnem újra kezdte a számlálást, annyira túltengenek benne a kilométerek.. amelyik meg a sebességet mutatja, általában 60k/h-n áll, ha megy a motor, ha nem... az autónak alja nincs, csak a rozsda és a festék tartja össze az egészet. DE MŰKÖDÖTT! Eddig.. és most? Ott kezdődött minden, hogy a rozsda szétszedte a motor résznél az akkumulátortartót, így az leszakadt... de apuci megoldotta: egy régi, használt wcpumpa gumival kitámasztotta az aksit.. én ezek után is attól féltem, hogy ha egyszer átmennek vele egy fekvőrendőrön, a kerekek tovább gurulnak, a kocsi kinyílik, mint egy öreg doboz és a sofőr a kormánnyal a kezében csak pislog az ülésen ülve...
nos, valami hasonló történt.Ez-az leszakadt, jópár dolog eltörött, a motor darabokra esett.. ezek után kellett bevontatni az udvarra.. bevontatni.. betolni.. kézzel.. abból a jó kis kocsiból nem maradt semmi, csak a külseje..
Csak azért, mert öregszik egy autó, át kereszteljük verdára.. mert az idő mindenen kifog.. mindenen és mindenkin.. senki és semmi nem menekülhet előle...
Épp zenét hallgatva pötyögtem a gép előtt, mikor édesanyám feloltja a lámpát és kérdi tőlem, hogy hallom-e... na de mit? Öööö.. a kaparászást... na de hol? A plafonról jön a hang. Na, kezd izgalmas lenni.. Az egyetlen ciki csak annyi a dologban, hogy a padfeljáró az egyik szobából nyílik.. először a házba, és onnan még egy ajtón kell be illetve átjutni, ami nem egyszerű menet! Szóval vagy beköltözött Jerry a kis családjával az "emeletre" pl aa kerítésen keresztül, vagy patkányunk, görényünk, macskánk van. Még egy?! Neeee!
Ezek után mondják, hogy ne féljek.. ha folytatódik a kaparászás, kijelentem, az ágyneműtartóban alszok!
Tartozom egy vallomással: imádok minden négylábú állatot. Legyen az cica, kutya, oroszlán, orángután, egyszerűen mindent illetve mindegyiket kortól, mérettől, mindentől függetlenül, a lényeg, hogy SZŐRÖS legyen. Ez sosem hátrány.
Legszívesebben simogatnám, ölelgetném és puszilgatnám mind egy szálig őket!
Nem véletlenül van nekem is egy őrült fekete kandúrom, akiért megveszek.. igazi szőrös géza... imádom!
Tegnap pedig mikor reggel rájöttünk, hogy a szomszéd genny (megsimíthatatlan dög) macska kipotyogtatott magából 5 iciripiciri cicát, nos nagyon-nagyon örültem, mert nagyon kis szépek és édesek voltak. Persze édesapa nagyon nem ürölt nekik, sőőt, ki akarta az egész famíliát vágni a tárolónkból (jó-jó, jogosan), de anyuci elég harcias volt, mikor nyárssal akarta kikergetni, az rátámadt.. aztán ütötte, mint az állat(ot), hasztalanul, mert az a görcs meg sem mozdult, sőőt, még idegbetegebb lett.. a köcsög... Végül úgy döntöttünk, ha a következő nap nem lesz változás, kislagolja őket: kedves gesztus, tudom. Nekem nem volt választásom.
Másnap azok a kis dögicák egész nap csak sírtak, anyuci sehol, végül kiderült, hogy az a szemétláda nem megy vissza hozzájuk.. két nap haldoklás és keserves sírás után elpusztultak. Kis segítséggel.. mivel rettenetesen szenvedtek.. és eltemettük őket:( szomorú temetés volt.. nem is bírtam végig ott lenni, mert még a hideg is kiráz, ha eszembe jut.. a francba is, tudom, hogy érzékeny vagyok, de aki képes megölni egy ilyen kis tündért, annak törjön el a keze és szarja össze magát!
Szomorú vagyok...
Néhányszor előfordul, hogy eljutok nyaralni. Nos, ez a nyaralás csupán egy napig tartott.
Minden úgy indult, mint általában: a kitűzött 11 órás indulási idő helyett sikerült kb. egy órával később távozni itthonról, egy pár dologról megfeledkeztünk, pl. a tejfölről a töltött kápihoz,
jaj és persze út közben derült ki, hogy, mint mindig, most is sokkal hamarabb fogunk -odaérni-, mint mindenki, de kivételesen a házigazdát is leköröztük. Ennek köszönhetően bekanyarodtunk az első fagyizóba és elnyaltunk egy pár gombócot családostul.
Ezek után sikerült utolérnie a házigazdának minket és a mercédesz legújabb szériájának egyik darabja szélsebesen előzött le minket, hogy nyithassa a kaput előttünk. Ami picit elkente a számat, hogy egy kellemetlen "ismerős" házát pillantottam meg abban az utcácskában, ahová befordultunk s amelynek végén álldogált ez a kis nyaraló. KIS nyaraló. A lényeg persze az volt, hogy a keedves, imádnivaló ismerőssel nem kellett találkoznom. Remélem ez hosszú ideig így marad... mert ha beszól! Én nem élem túl. És attól tartok ő sem.
A ház csodaszép volt, láthatóan alig használt és vadonatúj eszközökkel felszerelt volt, így csak annyi dolgunk maradt, hogy becipekedjünk, átöltözzünk fürdőruhába és kidobjuk magunkat a napra. Természetesen a nagy napozás mellett sor került egy kis hamira is a 6000 féle sütiből és egyéb ínycsiklandozó csirkeszárnyból (macskakaja) és hasonló finomságokból. A víz úgy fogyott, mint jobb helyeken és jó bulikon a házi pálesz, de a sörös üvegek száma is gyarapodott rendesen a kis kukában. A dumcsizós-zabbantós heverészés után következett a fürdés: irány a nyéki tó! Vad vizi evezéshez használatos csónakban napoztattuk kiázott testecskéinket a nagy csobbanás után, amíg telt-múlt az idő és elkéreztünk az "ebédidő"höz.
Valójában már fél négy körül járt az idő, de egy ebédet pótolni sosem késő! El is ment az a kis töltött kápi (1), amit egy esküvőről kaptunk - hisz' nehogy kárba vesszék... - és így nyolcan kellemesen el is fogyasztottuk az egészet. A szieszta egyeseknek pihenéssel, másoknak további trécseléssel telt, este pedig jött a szalonnasütés. Kár, hogy a szalcsimat nem én ettem meg... mindig azt mondják, nekem zsírt kellene ennem, de mikor odáig jutok, nyoma veszik. Vagy eszek, de nem eleget. Még ilyet!
Mindent összevetve és egy-két apróságot leszámítva kellemes körben telt el a nap, az éjszaka pedig méginkább! Sok ilyen szép, sőt, csudajó nyári napot kívánok még magamnak abban a reményben, hogy MÉG nem ért véget a nyár!
(1) Töltött káposzta: minden normális ember szereti, karácsonykor, szilveszterkor és esküvőkön esszük a legtöbbet... esküvőkön... na ez az! A szomszédban minden hétvégén lagzit tartanak, aminek a hátránya csak az, hogy a töltött kápi gondolata is hányingert gerjeszt! De az aprósütemény még jöhet!
Tudom, hogy lusta vagyok... aggódok is magam miatt.. de remélünk és imádkozunk a változás lehetőségéért...
... régóta forma 1 rajongó vagyok, ami nem csak a "játék" izgalmaiból fakad, hanem a csodálatomból is: hogy képesek órákon át egy lyukban ülni és 300-zal menni?! Hihetetlen!
Ráadásul pl. én nem bírom az izgalmakat.. ha állandóan a fülembe mondanák h most ez van most meg az.. meg amiatt is izgulni kell, hogy megfelelően tegyék fel a kereket a kerékcserén, nehogy elrepüljön a francba, mikor épp vezetek.. mint ma...
Na, meg az is gáz lenne, ha a tanksapka nem jönne le és úgy indulnék el, hogy az egész benzinkutat magammal vigyem, mint szegény Massa vmelyik alkalommal..
Remélem nem lesz semmi baja a szombati fejbeverés után... pont egy magyar pályán meghalni.. meg úgy egyébként se haljon már meg, mert kedvelem... pechszériáját remélem komolyan veszi, ha felépül.. lehet nem kellene folytatnia.. ő tudja.. csak fő a biztonság.. és mostanában nem volt a topon.. Szóóóval remélem nem lesz semmi baja. Nem akarnék neki rosszat.. másnak sem! Már az értékelendő az én szememben, hogy valaki képes ilyen sportot űzni..
.. ha tudnám, hogy mindjárt győzni fogok és már csak két kör van hátra, idegességemben lehet falnak mennék.. vagy ha valaki a nyakamra jönne és próbálna leelőzni.. jáj! Félős vagyok.
Te tudod mi az a POP? Nem-e?! Hát az a Pont Ott Parti rövidítése, ami Pesten a Millenáris parkban van megrendezve minden évben a pontokra váró felvételizők számára.
Jaa, hogy ez ilyen egyszerű? Az hát! Itt derül ki, hogy mi lesz veled a következő évben, esetleg az, hogy mivel teszed teljessé az életed. Együtt sírhatsz és nevethetsz a többiekkel, akik a környezetedben állnak......
... na itt voltunk mi. Öööö. Mondjuk, hogy jó hely volt. A hely az jó volt! A társaság is! Csak az eredmény nem. Minden rosszban valami jó!!! (fontos a pozitív látásmód) --> találkoztam réégirégirégi barátokkal akik nem is olyan régiek, de rég nem láttuk egymást. A kapcsolat megmaradása érdekében létezik, egy olyan, hogy internet, méginkább egy olyan, hogy msn. Meecsoda fejlett világban élünk! Húú :)
Szóval nem vettek fel. Most keseredjek el? Megvolt. Essek kétségbe? Az is. Mi is a következő? Ja, boruljak ki. Meeg vooolt! Ideje kézbe venni a dolgokat. Vajon lehetséges? Mármint úgy tényleg. Függetleníteni magam a világtól (hja, így is nevezhetjük...) és becsukni a füleim... hmm. jól hangzik. Meglátjuk mi lesz. Veszteni valóm igazság szerint már nincs, szóval MINDENTBELE és törjünk előre, meg felfele, mint a huszár segge.
Összefoglalva: Jó volt hs7 meg kaukázus koncin lenni.. bár a hs7 jobb.. de a vélemények megoszlanak. ÉÉÉN jól éreztem magam a depit leszámítva, dehát a rosszdolgok összehozzákazembereket:) hihi... Hehehe. Szóval jó volt.
Mindenekelőtt meg kell, hogy jegyezzem, megtörtént a lehetetlen: marhára élveztem a Hegyalja fesztivált!
A legrosszabbak persze a higiéniai körülmények voltak, valahogy TÉNYLEG nem vonz a toi toi budi meg a konténerzuhanyzó használata 150 lány után. És ekkor még örülhettem is, mert ez azt jelentette, hogy van víz, jó esetben pedig még meleg is! De vigasztal az a tudat, hogy olyan lábizmom lett ( toitoi, jee), hogy a mester, Chuck Norris megirigyelné. Igen nagy igazságtalanság a lányokkal szemben, hogy a fiúk tudnak állva pisilni. Az élet már csak ilyen kegyetlen.
Egyébként enyhén nevetséges benyomást keltett a Tisza camping, a lakói éés persze az, hogy 5 napot 40 fokban sátorban bulizva éltünk... Elnézést, tévedtem, csak 34 fok volt pontosan, de a sátorban biztosan meghaladtuk a negyvenet is. Sebaj! ÉLVEZTEM! A strandon az árnyékban kicsit nedvesen egész elviselhető volt a hőguta közelsége és még az agyvérzés is távolabb került tőlem egy picit...
Sooksok élményt szereztem, bár az egyik legmaradandóbb az volt, amikor félálomból ébredtem fel az éjszaka közepén arra, hogy a sátortengerben fekve éreztem, hogy valaki megbotlott a sátrunkban, elesett, pontosabban le a bejárat elé és belekapaszkodott a lábamba. Neem, tévedés lenne azt gondolni, hogy nem rémültem halálra, mert IGEN, halálra rémültem!Persze az ijedtséget fokozta a látvány, miszerint farkasszemet néztem egy részeggel, akinek egy cigaretta lógott a szájából.
Bevallom férfiasan: ijedős típus vagyok! Na de megesik...
Most pedig ideje ebédet csinálni...
Míly' csodálatos hír az, hogy én is azok közé a szerencsés emberek közé tartozok, akik elmennek és szétbulizhatják az agyukat a magyarországi fesztiválok egyikén.
Miért nem vagyok én ezért annyira oda?
Talán a sátor, a toitoi budi, a "konténer zuhanyzó", a nem teljesen megfelelő társaság, a sok kodzsek, a sok térdig érő hajú rocker, a szagok, a sátorban lévő 60 fok, vagy a nyakig érő sár az, ami fel kellene, hogy dobjon? Annyi pénzem nincs, hogy végig részeg legyek.. húúú, na az durva lenne.
Nem ám olyan egyszerű az élet egy ilyen fesztiválon.. mellesleg valamiből meg kellene élni.. enni kéne, mindemellett akadnak legyőzhetetlen és kiküszöbölhetetlen problémák.. azaz semmi sem kiküszöbölhetetlen, de akkor hamarabb kellett volna intézkedni.. na mindegy. Szóóóval, be vagoyk szarva, ez tény és való.. de reménykedünk a lehetetlenben: hogy minden ellenére HALÁL JÓ ÉREZZEM MAGAM. De reménykedünk.. mert jófejek vagyunk... és mert izgulunk.. nade mindegy. Ja, amit a legjobban utálok: Be positive!:) Meg a f*szom.
Nem csak az a rossz a halálban, hogy megtörtént, hanem maga az értelmetlenség és az üresség is.
A filmekből és az innen-onnan hallottakból mindenki tudja, hogy a halál rossz dolog, mert kiszakít valakit egy család nevű helyről, de ez nem ilyen egyszerű..
Azt hiszem az a legrosszabb benne, hogy az emberek nem tudják hová tenni. Érzed, hogy valami hihetetlenül szar és más valami hiányzik, de még is olyan furcsa az egész. Éled a mindennapjaid, mert muszáj, sosem eshetsz ki a szerepből, mert szükség van arra, hogy csináld amit kell, közben pedig ott az a pici szálka amely óriási sebet ejtett rajtad. Mégis meg tudsz feledkezni róla, mert muszáj. És a hiányosság értelmetlensége beleékelődik az agyadba. Fel sem fogod, mert annyira elfogadhatatlan, hogy valaki, akit szerettél megszűnt létezni és nincs többé. Próbálod felidézni a hangját, az arcát, a beszédét, ami furcsa mód még megy.
Fel akarod fogni, hogy nincs, de csak azt érzed, hogy elszomorít a gondolat, ezért próbálsz mást csinálni, hiszen nem engedheted meg magadnak, hogy szomorkodással töltsd az idődet, ami így csak telik, később pedig csupán annyit veszel észre, hogy a távolság a nehezebb részét elfeledtette veled. Na ez bosszant fel. Úgy érzem gyászolni sem tudok tisztességesen, mert annyira lehetetlen ez a helyzet. Persze természetes dolog, hiszen az emberek születnek és meghalnak, mégis hihetetlen, mert veled illetve körülötted történik. Béna ez a helyzet. Felidegesít. Nem tudom és nem is akarom elfogadni, közben erőltetem magam, hogy mégis azt tegyem.. Nevetséges. És pont ez az, hogy nem.
Az viszont biztos, hogy van amit nem lehet kitörölni az ember memóriájából. Legalábbis nagyon remélem, mert én nem akarom elfeledni. Sok mindent nem akarok elfelejteni, mert most már csak az emlékeim maradtak.. ami nem egy életbiztosítás, hiszen arra sem emlékszem a múlthéten mit ettem... és mégis, örök emlék. De akkor is az marad, ha csalódsz abban, aki meghalt? Vagy már úgyis mindegy?...
Az a szörnyű még abban, ha valaki meghal, hogy úgy érzed, most történt valami borzasztó, közben lehet, hogy sokkal jobban járt, mint te, mert ahol ő van, ott nincs háború, éhínség, földrengés, gyilkosság (mert már mind meghaltak). Valójában nem vágyom arra, hogy az örök békemezőkön futkározzak fehér ruhában.. nem is szeretek futni... nehéz olyasvalamiről beszélni, amit nem ismer senki...
Épp most töltötte el a pici szívemet pici boldogság, ahogy felszólalt egy régi sláger a zenei listámból, amire annyit, de annnyit táncoltunk, amennyit nem szégyen: tehát ez nem az a szám, amire begyakoroltuk és betanultuk a táncot, különben 1000x többször kellett volna meghallgatni, akkor pedig túl nosztalgikus lenne --> ez persze jelenleg nem lenne gond, már így is túl nosztalgikus állapotba kerültem.
Mikor benne vagy egy társaságban, nem is gondolsz arra, hogy ennek a közösségnek is vége lesz egyszer, mert már hogy a fenébe ne lenne vége, ha elhagyod az iskolai osztályodat, a szolfézsórák által összekovácsolt csapatot, a napközis csoportot és persze a kedvenc táncos barátaidat is.
... a gond csak az, hogy másodpercek kérdése, hogy felpattanjak és mozogni kezdjek a zenére, hiszen ülve eléggé leredukálódnak a lehetőségek...
Nem tehetek róla, valahogy a nyár, a hawaii nacim és a pálmafás fürdőruha felső túl hangulatos ahhoz, hogy ne rakjak be nyárias régi latin zenéket, amire aannyit nyomtuk.. még akkor is, ha éppen csak hatan voltunk lányok... hihetetlen élvezetes volt.. kb. mint a fellépések, amiken minden évben pont ugyanaz a pasi kért fel táncolni és olyat csápoltunk, hogy utána perceken át forgott a világ még úgy is, hogy egyébként marhára egy helyben álltam, vagyis inkább többnyire ültem. A vicc, hogy szerintem a pasinak fogalma sem volt arról, hogy az előző években is én voltam az a szerencsés, akinek megmutathatta, hogy táncol egy latinos hapsi...
Szép emlékek is, szeretjük őket és el is jutottunk odáig, hogy visszaemlékezni is szeretünk, pedig régen nem szerettünk, mert túlságosan sajnáltuk, hogy vége. De egyszer mindennek vége, szóval kár bánkódni, mert akkor mindig lenne miért...
Ahogy öregedik az ember egyre érzelmesebbé válik, amit elsőként például a visszaemlékezések okoznak. Persze nem tapasztalatból beszélek, de meg kell vallanom, én is szeretek keresgélni az emlékeimben és teljesen elfeledett dolgokat újra átfuttatni az agyamon. Valahogy tényleg megszépültek az idő múlásával.
Az öregek mégis egészen mások: ahogy telik az idő, egyre inkább csak a régi sztorikat mesélik el újra és újra, bár időnként felbukkan egy-egy újabb sztori is, amit megmosolyognak a fiatalok.
Apucinál csak az a furcsa, hogy ő még annyira nem idős, hogy ennyire vissza kellene utaznia a múltba, de én ezt is értem.. hogy a fenébe ne érteném, a megsárgult emlékek egyre csak szebbé válnak, ahogy telik az idő és romlik az élet... talán pont ezért mesélnek olyan beleéléssel és részletességgel, hogy úgy érzem, mintha pont akkor és ott lennék... próbálnak tapasztalatot adni nekünk, ami még az övék volt, és abban reménykednek tudjuk hasznukat venni úgy, hogy tanuljunk is belőle és átugorjunk bizonyos tévedéseket és ballépéseket, hogy mi mások legyünk mint ők... mert mindig meg van az a remény bennük, hogy nekünk jobb lesz, mint nekik.. még akkor is, ha nem is voltak olyan borzalmasak az átélt dolgok...
Rövid párbeszéd édesapámmal:én: jaj nézd már, ott van E..... (régi gyűlölt töri tanárom, aki meg akart buktatni)
apa: akkor menjünk távolabb
(elhúztunk a szupermarket másik oldalára)
apa: ...kúúrva annyát...
Mindenkinek vannak őrültségei és "furcsa" dolgai, nos, ebbe a mindenkibe kivételesen én is beletartozok.
Beteges imádója vagyok a bugyiknak, ami persze így nő létemre nem gond, főleg, hogy csak a megfelelő helyre húzom fel... nincsenek beteges vágyaim.
A szín persze mindegy, minél változatosabb, annál jobb, sőt, a forma is változhat, hiszen nem mindig jó a seggbevágós vonalbugyi ami lényegében elszorítja a vérkeringést az emberben, jegyezzem meg, NEM tapasztalatból beszélek, de sok magánbeszélgetést folytattam már nőtársaimmal.
Persze akármilyen bugyi sem jó, emlékszem, a régi chat-es időszakomban azzal koptattam le egy fiút, mikor megkérdezte milyen bugyi van rajtam, hogy nagymamámmal egy méretet hordunk és szegények vagyunk, ő pedig abba a kényelmes buggyos típusban jár, szóval épp egy olyan van rajtam rózsaszínben. Többször nem beszéltünk.
Vannak ám kivételek is, hiszen a francia bugyi időnként sokkal.. hatásosabb, mint egy dögös tanga, de nem vetek el semmit!
Lehet még ilyen őrültségeket kitalálni vajon? Nem hiszem! És még is van ilyen, na meg hol van már a matricagyüjtős időszak! Egyszer mindenből ki kell nőni, bár ebből a magam részéről nem akarok, még akkor is, ha furcsa szenvedély, az biztos, hogy a párom nem bánja az efajta őrültségeimet...
Van, hogy nincs szükség szavakra, egy-egy dalszöveg elmond helyettünk mindent, ezzel nyitom az új blogom, reméljük sikeresebb lesz, mint az előző...
Ha nyikorog a szekér, És ködbe' iázik a szamár. Lebeg a szögre akasztva az idő, De a mami ma még haza vár. Ragad a hajnal, süpped a beton, És visszafele forog a föld. Egy angyal zúg le a gangról ,mer' az Úr A bánat rozsdás kardjába dől. Nem tudom a neved, Csak hallgatom, mit ugat a mély. Szívesen szánkóznék lefele veled, De engem nem vonz már a meredély. Dugd le az ujjad, dőlj meg egy kicsit, Míg hánysz, én tartom a fejed. Rakétákat lő a telihold, S te valahogy nem találod a helyed. Ajjajjaj, Egy levelet felkapott a vihar. Ajjajjaj, ajjajjaj, Lehet a szívben is zivatar. Tudom szeretet nélkül minden ház üres, Minden városka lakatlan. Minden zseni ügyetlen, Félős nyuszi csak a kalapban. Hallod-e, te bolond Ahogy az ereimben lüktet a vér. Rezeg az emberben minden atom, És csak az téved el, aki él! De ha csak dünnyödsz, mardosod magad, És nyaldosod a sebeidet. Ami ma még az ajtón bejön, Holnap a kulcslyukon kimegy. Ajjajjaj, Egy levelet felkapott a vihar Ajjajjaj, ajjajjaj, Lehet a szívben is zivatar. Tudom szeretet nélkül minden ház üres, Minden városka lakatlan. Minden zseni ügyetlen, Félős nyuszi csak a kalapban. Aj-jaj-jaj, aj-jaj-jaj, Egy levelet felkapott a vihar Ajjajjaj, ajjajjaj, Lehet a szívben is zivatar. Tudom szeretet nélkül minden ház üres, Minden városka lakatlan. Minden zseni ügyetlen, Céltalan üzenet a palackban.
